A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

SIPOS József: Az erdélyi magyarság gazdasági és politikai szervezkedése 1920-192l-ben

az autonómia feladat-körébe sorolta. A katonaság népi milícia legyen — írta, amelyet az önkormányzati szervek tartsanak fenn. Egyébként a rend fenntartására a csendőrség és a rendőrség feladata legyen, amelyeket a magyar helységekben a magyar önkormányzat szervez, vegyes lakosságú vidéken közösen arányszám szerinti közös elemekből. A sigurantza néven ismert intézmény szükségtelen, úgy az államra, mint a polgárságra káros, megszüntetendő. Alkalmazottai és tisztségviselői számára a rendes közigazgatási szerveinél nyújtanak megfelelő elhelyezkedési lehetőséget." — írta. E komplexitásra törekvő program a munka szabadságának intézményes biztosítását és a munkásjóléti intézmények és szervezetek autonómiájának biztosítását is sürgette. „A szociálpolitikának a haladás követelményeivel lépést kell tartania s ezen az úton kell szüntelen keresni az osztályellentétek kiegyenlítésének a lehetőségét." A munkásképzést pedig nagy jelentőségűnek nevezte. E program az egyházak autonómiájának épségét sérthetetlennek tartotta. A szabadságjogokat pedig a nemzeti önkormányzaton belül és kívül nemcsak elismerendőknek, hanem biztosítandóknak is tekintette. Eszerint a sajtószabadságot, a gyülekezési és egyesülési jogot, a tanszabadságot nem elég kinyilatkoztatni, hanem „hatósági és törvénykezési védelemben kell részesíteni."

20 Zágoni István és barátai tehát ilyen demokratikus és nemzeti autonómia megvalósítását tűzték ki az erdélyi magyarság céljaként. Ez sokkal demokratikusabb volt, mint azt az eddigi szakirodalom feltárta. Hiszen e célkitűzések nem csak az erdélyi magyar történelmi arisztokrácia és az úri középosztály vezetésével képzelte el az erdélyi magyarság önszervezkedését, hanem sokkal szélesebb alapokon, lényegében a népfelség elvén, az egyéni és a kollektív akaraton és önrendelkezési jogon felépítve. E gondolatokat vitte tovább Paál Árpád: A politikai aktivitás rendszere című tanulmánya. Erről Mikó Imre azt írta, hogy ebben Paál Árpád „utalt a magyarság két sorsszerűségére, a békeszerződésre és a demokráciára." Az utóbbiról azonban nem jegyzett meg semmit. Ezért is fontosnak tartjuk, hogy idézzünk Paál demokráciáról írt véleményéből. 0 úgy látta, illetve láttatta az emberiség történelmét, hogy az „újabb korok szélesebb néprétegeket öleltek bele a szabadságba a megelőző koroknál. Hogy tehát minden követő korszak demokratikusabb volt az előzőnél." Ezért is mondta a demokráciát visszafordíthatatlannak. Ugyanakkor az erdélyi magyar történelmi arisztokráciát és az úri középosztályt is megnyugtatni akarva kifejtette: „semmi esetre se azt jelenti azonban a demokrácia, hogy a néprétegek megfordított helyzetbe kerülnek. Hogy aki tegnap fölül volt, az ma alákerül, s holnap még mélyebbre süpped. Nem. A vázolt demokratikus fejlődés az alsó rétegeknek a felemelkedését jelenti, az addigi felső rétegek mellé való sorakozását, nem pedig megfordított leigázásokat."

22 E gondolatival nyílván az erdélyi magyarság nemzeti egységének megteremtését akarta szolgálni, amelyre az adott helyzetben igen nagy szükség volt. 20 ZÁGONI I.: A magyarság útja, 30-35. 21 MIKÓ i. m. 21. 22 PAÁL: A politikai aktivitás rendszere, 40.