A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 12. (Szeged, 2009)

ÁY Zoltán: Szeged vasúti hídjának pusztulása

hídon eredendően nem alakítottak ki dilatációs csuklópontokat, hanem az íveket mereven hozzászegecselték a pillérekhez, így a 354 méter hosszú műtárgy egy óriási összefüggő acéldarabként viselkedett, aminek káros következményei már az 1900-as évek elején bizonyítást nyertek. Az 1939-es fővizsgálatot végző bizottság elrendelte a használaton kívüli bal (északi) vágány pallózatának javítását a vasúti személyzet gyalogos átjárásának biztosítása érdekében, illetve az újszegedi hídfő kinyomódott és helyenként bomlásnak indult falazatának átépítését. Javaslatot tettek továbbá a híd egyvágányúsítására: „az igénybevételek lényegesen leszoríthatok, ha a most forgalomban lévő jobb vágányt középre helyezzük oly módon, hogy mind a négy főtartó lehetőleg egyformán vegyen részt a teherviselésben, továbbá hogy a felső övek a hídfák okozta hajlításoktól lehetőleg tehermentesíttessenek". Mindezidáig azonban nem sikerült felkutatni, hogy átrendezték-e a vágányokat, és ha igen, akkor pontosan mikor. Az újszegedi hídfő kőművesmunkáira kiírt pályázatra négy szegedi mester nyújtott be árajánlatot: Szolcsányi István (Madách utca 8.), Hajós Sándor (Jakab L. utca 11.), Farkas Imre (Zárda utca 8.) és Szűcs István (Sándor utca 53.) — közülük az utóbbival kötött szerződést a MAV. A munkálatok során új betonszárnyfalak épültek az eredetivel megegyező kiképzésben faragott kő- és téglaburkolattal, a szárnyfalak között pedig kőrakatot és szivárgót alakítottak ki (3. ábra). Az így megerősített hídfőt 1941. december 30-án vette át a MAV Szűcs Istvántól, aki két éves jótállást vállalt munkájára. Érdekességként megjegyezzük, hogy a végleges átvételi egyezményt jóval a garancia letelte után, 1944. július 13-án kötötték meg, amikor a város már a bombázások idejét élte. SZEGED A BOMBÁZÓGÉPEK CÉLKERESZTJÉBEN Hazánk német megszállásakor, 1944. március 19-én Szegeden is megjelentek a náci csapatok. Délután három óra körül a Wermacht egyik leharcolt, gyenge hadosztálya a városba érkezett. Elfoglalták a városházát, a postát, a vasútállomást és néhány középületet. A Tisza mentén zárat építettek ki, mivel a megszállási övezet határát a folyó jobb partja képezte. A közúti és a vasúti híd védelmére egy-egy századot áhítottak fel. Március 27-ig szünetelt a közlekedés, ekkor indulhattak csak meg Szőreg felé a menetrend szerinti személyszállító vonatok. Szeged a megszállástól szeptember közepéig hátországi bázisként szerepelt a náci hadvezetés szervezetében. Nagy mezőgazdasági- és élelmiszerraktáraiban jelentős mennyiségű terményt halmoztak fel, amely a keleti fronton harcoló német hadtestek olcsó és megbízható tartalékaként szolgált. Szegedre helyezték az Ortskommandatur 707. számú parancsnokságát, amely három jelentős hadikórházat működtetett, illetve mintegy 35 lakást vett igénybe a várostól tiszti pihenők kialakításához. Feladatai közé tartozott többek között a hidak és a fontosabb középületek őrzése is. Az SS parancsnoksága közvetlenül a vasúti híd mellett, az Alsó kikötő sor 10. alatt rendezkedett be, a Gestapo bevetési kommandójának 6. szakasza pedig ugyanebben az utcában, a Vakok Intézetében működött. Felsővároson katonai rádióállomást állítottak fel, amely a balkáni német hadseregcsoporttal biztosította a kapcsolatot. A háború évei alatt a legfontosabb gyárakat és ipartelepeket fokozatosan ha-