A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 11. (Szeged, 2008)

MARJANUCZ László: Az Alföld '48-as függetlenségi hagyományainak társadalmi háttere

Az alföldi negyvennyolcasság azonban az országgyűlési választásokon még hozta képviselői mandátumokat. A kérdés azonban megmaradt: a népérdek elhanyagolása meddig tudja erősíteni a közjogi jelszavak uralmát. Az alföldi szegényparasztság a viharsarki megmozdulások szerint kezdte türelmét veszíteni. Nem értett egyet azzal a függetlenségi politikával, mely az alkotmány alapelveinek biztosítását föláldozná a reformokért. Mégis azt kell mondanunk, hogy a 48-as tudat és a függetlenségi szellem, ha mulasztott is a politikában, ha Justh Gyulában, a magyar nép igaz barátjában időnként a régi kuruc győzedelmeskedett a modern államférfi felett, korrigálható hibákat vétettek. De a reform sem volt elegendő alkotmányosság nélkül. Már Bach rendszerében is volt progresszivitás, sőt demokratikus tartalom, eszközei miatt mégis a reakciós zsandáruralom leghírhedtebb példája lett. Szemben Kossutth-tal és 1848-cal. Kossuth 1894-ben bekövetkezett halálát egész Magyarország mélységesen meggyászolta, holttestének hazahozatala és temetése pedig valóságos apotheózis volt. A kormány tüntető távollétével is kihangsúlyozott nem hivatalos temetés a magyarság nyílt hódolatává magasodott. A magyar nép számtalan módját találta, hogy egyénileg, vagy közösségüeg fejezze ki pozitív viszonyulását 1848 örökségéhez. Ezek körébe tartoznak a hagyomány különleges ereklyéi. A Kossuth-kultusz legkülönbözőbb tárgyi emlékein látható a vele azonosított szabadságharc és függetlenség jelképe: a Kossuth címer. Mai köztudatunkban ez a korona nélküli pajzs alakú címerképet jelenti. A kiegyezés utáni korszakban keletkezett néprajzi tárgyakat ékesítő szimbólum a parasztság 48-as plebejus forradalmi hagyományait, a kossuthi örökség továbbélését fejezte ki, mindenféle közjogi momentum nélkül. Az általánosan elterjedt nézet szerint, az 1849. áprüis 14-i trónfosztást követően Kossuth rendelte el a korona képének levételét az addig használatos államcímerről. A kérdés azonban ennél bonyolultabb és tisztázására a történeti valamint a néprajzi adatok együttes felsorakoztatására van szükség. Szükséges megemlíteni, hogy a korábbi évszázadokban a koronás és a korona nélküli címerforma egyaránt és egyenrangúan jelképezte Magyarországot. Ez az ábrázolásmód már 1848 előtt teret hódított a népművészetben, de valódi karrierjét, a Kossuth-kultusz részeként, 1849 után futotta be, amikor a népi megjelenítésnél az országcímer gyakran korona nélkül szerepelt Előfordulási helyük és használóik társadalmi állása szerint az ilyen címerhasználat főképp a negyvennyolcas szemléletű vidékeket és rétegeket jellemezte. Ez a szimbólum azonban korántsem jelentett valami közjogi állásfoglalást. Mint ahogy a Függetlenségi Nyilatkozat sem tartalmazta az államforma megváltozását, csak függetlenítette Magyarországot Ausztriától, de a királyság megmaradt. Vagyis Magyarország nem vált azáltal köztársasággá, hogy Kossuth levette a koronát a címerről. A dualizmus időszakában keletkezett korona nélküli címeres ábrázolások a népművészeti tárgyakon (mézeskalács mintafák, tányérok, lakástextíliák), nem szolgálhatnak a köztársasági gondolat visszavetítésének alapjául. A néprajztudomány több esetben esztétikai vagy technikai okát látja a korona elhagyásában, a történettudomány pedig a parasztság ragaszkodását a negyvennyolcas tradíciókhoz. Ortutay Gyula írta erről a hagyományról — nyilvánvalóan az ötvenes évek politikai szemléletét tükrözve —, hogy szabadságharcos hagyatéknak kell tekintenünk, azokat a magyar címereket, amelyekről hiányzik a korona. Az így dí-