A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 11. (Szeged, 2008)

MARJANUCZ László: Az Alföld '48-as függetlenségi hagyományainak társadalmi háttere

legyen politikai hitvallásként egyedül a 48-as eszméket követni, az áprüisi törvényeket iránytűül használni. Ennek egyedül a volt főbíró, a város szabadságharc alatti polgármestere Boros Sámuel felelt meg.

9 Kossuth és a vele azonosított negyvennyolcas szellem továbbélését, illetve megerősödését a kiegyezési korban tartott országgyűlési választások eredményei mutatják a legjobban. Az 1865-ös választáson Szentes, Makó és Hódmezővásárhely függetlenségi jelöltet küldött az országgyűlésre, előbbiből Faragó Ferenc volt polgármestert. Szentesen addigra két párt alakult ki: egyikbe a volt 1861-sek tömörültek, akik a provizórium idején nem vállalták hivataluk továbbvitelét, s passzivitásba vonultak, a másikat értelmiségiek, jómódú gazdák, iparosok és kereskedők valamint a csatlakozott provizórikus tisztviselők alkották. Előbbiek „alkotmányos", utóbbiak „provizórikus" pártnak nevezték magukat. Itt különösen az indulók személye volt érdekes, mert Oroszi Miklós református tanító lett a 61-sek jelöltje, míg megfelelő egyéniség híján a „provizórikusok" a 6l-es 48-ast, Boros Sámuelt kérték meg a jelöltség elvállalására. 1865-ben tehát a korábban 48-as programmal megválasztott Boros lett a kiegyezésre hajlók képviselőjelöltje, de vesztett. Hiába az érdemdús múlt, az erkölcsi és politikai helytállás, a szentesi kisbirtokos parasztság, s általában a kevésbé vagyonos rétegek 1848 jövőjét nem a kiegyezésben, hanem a függetlenségben látták. Sajátos módon mutatkozott meg az alföldi negyvenyolcasság Pulszky Ferenc szentesi kudarcában. Oroszi Miklós betegségére hivatkozva 1867-ben lemondott képviselői mandátumáról, és Deák Ferenc tanácsára Pulszky Ferencnek ajánlotta azt. A szentesiek egy része „szélsőbaloldali eszmékkel volt eltelve", azaz a forradalmi változásokkal azonosított függetlenségi vágy hatotta át, és nem örült e cserének. Pulszky megígérte választóinak, hogy kijárja az úrbéri kárpótlást Szentesnek. A szentesiek abban bíztak, hogy a város állami kárpótlást kap a Károlyi grófoknak még 1836-ban örökváltságként kifizetett százezrekért. Az 1868-ban elfogadott úrbéri kárpótlásról szóló törvény azonban csak az 1840 után megváltakozott községeknek biztosította a kártérítést országos alapból. így Szentes elesett ettől, s az érintettek ezt Pulszky rovására írták. Az esetnek két fontos következménye lett: a parasztság szemében még nyilvánvalóbb lett a kapcsolat az úrbéres terhek eltörlése és 1848, azaz a függetlenség kivívása között, másrészt a Deák párt maradék nimbuszát is megtépázta a lanyha kiállás e fontos kérdés mellett, egyben erősítette a 48-as tábor politikai helyzetét. Szinte valamennyi alföldi város politikai jellemrajzáról el lehet mondani, hogy a mezővárosi parasztság, a függetlenségi eszmét magáénak valló vidéki honoráciorok, és a kézműves kispolgárság Kossuth Lajos követőinek számítottak. Egy-egy politikai irány társadalmi támogatottsága nyílván nem azonos a szavazók számával. Szentesen pl. 1869-ben 600 földművesből és iparosból állt az a választó nép, amelyik Kossuth Lajost kiáltotta ki országgyűlési követjelöltnek a városháza udvarán, sőt a választáskor követnek is megválasztották, amit Kossuth az ismert okok miatt természetesen nem vállalhatott. Viszont a város azzal fejezte ki ragaszkodását a nagy államférfi politikai hagyatékához, hogy 1910-ig kizárólag függetlenségi 48-as politikusokat választottak meg országgyűlési képviselőnek. 9 LABÁDI Lajos: Képviselőválasztások a múltban. In Szentesi élet 2002. március 14.