A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 11. (Szeged, 2008)

ZOMBORI István: Dr. Gottwald László hagyatéka a múzeumban. Egy polgár család 300 éve

Budapesten élő lánya volt, aki a múzeumot biztosította, hogy az anyagot rendsze­rezve majd az intézmény rendelkezésére bocsátja. Dr. Gottwald Gizella (1940-2002) halála után az anyag a család egyik leszármazottjához került, aki 2008-ban megkereste a múzeumot. Dr. Vargáné dr. Török Mária (1955-) ügyvéd közölte, hogy a hajdani Gottwald hagyaték őhozzá került és ezt át kívánja adni a múzeumnak. 2008. június 10-én a fenti anyagot egy ajándékozási szerződés keretében átadta a múzeumnak, mint olyan anyagot, amelynek közgyűjteményben van a helye. Mint a szerződésben írja: „2.) Tekintettel arra, hogy Gottwald Rezső és neje Reisz Borbála Szeged város köztiszteletben álló polgáraiként a vendéglátás területén jelentős tevékenységet folytat­tak, Dr. Gottwald László orvos a város szakmai és szellemi életének kiemelkedő sze­mélyisége volt, az ajándékozó az 1.) pontban felsorolt - és a teljesség igénye nélkül ezen ajándékozási szerződés mellékletét képező felsorolás szerinti dokumentumokat, tárgyakat — a jelen ajándékozási szerződés aláírásával egyidejűleg a megajándékozott birtokába és tulajdonába adja ajándékozás formájában azzal a feltétellel, hogy azt a megajándékozott megfelelő minőségben és egységben megőrizze, számbavegye, tudo­mányos, irodalmi és egyéb szakmai szempontok szerint feldolgozza, — lehetőséget te­remtsen mások számára betekinteni, felhasználni, — továbbá használja. Az ajándéko­zó kiköti, hogy a múzeum az átadott anyagot sem darabonként, sem egészben el nem adhatja, nem értékesítheti, és tovább sem ajándékozhatja. A múzeum köteles az át­adott anyag leltárba vételéről részletes jegyzéket adni az ajándékozónak. 3.) A meg­ajándékozott kötelezettséget vállal arra, hogy a birtokába és tulajdonába került írásos dokumentumokat és tárgyakat a szakma szabályai szerint megőrzi, nyilvántartásba veszi, állagát megóvja, karban tartja, megfelelően gondozza, és az egész Gottwald csa­lád továbbá az egyes családtagok és hozzátartozók személyiségi jogait messzemenően figyelembe véve használja fel és hasznosítja. ul Az ajándékozás révén a múzeum egy, a függelékben részletesen felsorolt tárgy-, irat- és dokumentum-anyaghoz jutott, amely tanúsítja, hogyan élt egy né­met eredetű család a hajdani Magyarországon. A Gottwald család ősei Baden­Würtenberg-ből Buda 1686-os ostromakor a sereget ellátó hadtáp egység része­ként érkeztek hazánkba. Az ősök mint a tábori konyha ellátói tevékenykedtek. Buda visszafoglalása után a család Budán telepedett le, majd az egyik fiú a Délvi­dékre, Pécskára került. Ott mint asztalos dolgozott, míg az Óbudán élő család ven­déglátással, a budai hegyekben szőlő- és gyümölcstermesztéssel foglalkozott. Idő­vel a család két ága között megszakadt a kapcsolat és csak a 19. század második felében fedezték föl egymást. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a Gottwald család budapesti fele ven­déglátással foglalkozott oly módon, hogy vállalkozóként kibéreltek egy-egy szállo­dát, éttermet és azt működtették. Gottwald László apja nemcsak Pesten, hanem Kassán, majd az 1900-as évek elején Miskolcon bérelt egy-egy vendéglőt jelentős szakmai és anyagi sikerrel. így történt, hogy Gottwald László 1904. március 23-án Miskolcon született. Miskolcról a szülők visszatértek Budapestre, majd 1913 májusában Szegedre költöztek, ahol kibérelték a város jó nevű szálloda-vendéglőjét a Prófétát. Ez a vá­1 A szerződést ld.: Móra Ferenc Múzeum irattára, 81213-l/Tö-25

Next

/
Thumbnails
Contents