A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 11. (Szeged, 2008)

BÍRÓ-BALOGH Tamás: Egy Kosztolányi-cikk és kontextusa

kell tekintenünk, de nem folytatásokban közölt egybefüggő szövegnek. Bár van rá szövegszerű utalás („Majd arra is rátérünk legközelebb"), hogy Kosztolányi megtervezett egészként írta, ez korántsem így történt, s erre utal a kezdeti rendszeresség utáni egyre ritkuló megjelenés, az alkalmiság, s végül az előzetes jelzés ellenére sem következő folyatás. (A sorozatok ilyen „váratlan" félbeszakadása nem ritka eset a hírlapirodalomban.) A megtervezettség csalóka képzetét mutatja az első közlemény egy része, amely a sorozat keletkezéstörténetének kezdetét magához képest a nem túl távoli múltba helyezi. Az első részben ugyanis a lap egy korábbi cikkére már mintegy előzményként utal: „Múltkoriban az Új Nemzedék megszólaltatta a pesti színigazgatókat, hogy nyilatkozzanak az új magyar drámaírók hallgatásának okairól. [...] Kommentár nélkül közöltük le akkor e nyilatkozatot, mert tudtuk, hogy lesz rá alkalom, amikor alaposan megfelelhetünk rájuk." A hivatkozott cikk a lap szeptember 15-i számában jelent meg, a színházigazgatói nyilatkozatok előtt újságírói felvezetéssel: „A magyar drámairodalom pang.

7 Minden színháznál bizonyos elkedvetlenedés mutatkozik, a régi írók alig írnak, újak pedig nem jelentkeznek, fiatal írókról már vagy egy évtized óta nem lehet hallani. Ennek a jelenségnek mi nagyon jól látjuk az okát. A tisztán üzleti alapon nyugvó és tőkés színházak fáznak mindenféle újítástól, kultúrától, és a múlt kétes értékű, de immár bevezetett »cegeit« szerepeltetik. Nem keresnek új írókat, tehát nem is találnak. Azokat, akik néha merész és egyéni mondanivalóval jelentkeznek, egy taglejtéssel visszariasztják."

8 A sorokban nem nehéz felismerni a cikksorozattal azonos gondolatmenetet; nem lehetetlen, hogy ezt is Kosztolányi írta — az újságírói gyakorlat szerint ez nem lenne meglepő, ráadásul róla tudjuk, hogy a színházak világában (is) igen otthonosan mozgott. A felvezetés után egy teljesen szabályos újságírói riport következik: „Az Új Nemzedék munkatársa fölkereste a különböző színházak igazgatóit, és megkérdezte tőlük, miért nincs új magyar drámaíró", mely kérdésre a Vígszínház, a Magyar Színház és a Belvárosi Színház igazgatója adott választ. (Hat hírrel lejjebb a színházakkal még egy rövid cikk foglalkozik, amely nyilvánvalóan ugyanakkor és ugyanaz által készült, hiszen belőle arról értesülünk, hogy „az Új Nemzedék munkatársa fölkereste Faludi Sándort, a Vígszínház igazgatóját, és érdeklődött a színház programja iránt".

9

) A cikksorozat felütésében azonban más lapok cikkére hivatkozik — mintha azok felvetései nyomán mondaná el, a kérdés tisztázásaként, saját álláspontját. Császár Elemér irodalomtörténészre hivatkozik, aki „külön emlékezvén meg a magyar írókról és külön a zsidókról" beszélt „a magyar írók hallgatásáról". A Szózatban szeptember 23-án jelent meg a Miért nem írnak a magyar írók? című cikk, amely „Dr. Császár Elemér nyilatkozatáét közli. A lap névtelen „tudósítója" így vezeti be írását: „Egy esztendeje már, hogy a magyar nemzeti és keresztény irányzat uralomra jutott, azonban a keresztény írók eddigelé nem használták ki az érvényesülés lehetőségeit. Addig folyton panaszkodunk, hogy a zsidó írók az ő különleges faji életrevalóságukkal úgy a könyv, mint a színpadi iroda7 E szó helyén az eredetiben rang áll. 8 Miért nincs új magyar drámaíró? Új Nemzedék, 1920. szept. 15. 5. 9 Olcsó előadások tisztviselőknek. Új Nemzedék, 1920. szept. 15. 5.