A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 11. (Szeged, 2008)
FÁBIÁN Borbála: Az első szegedi légszeszfogyasztók
Ha 12.000,000 angol köblábra emelkedik az összfogyasztás, egy órára l 8 /jo oszt. ért. krajcárt. Ha 14.000,000 angol köblábra emelkedik az összfogyasztás, egy órára 1575/j 000 osz. ért. krajcárt fog a város által a vállalkozónak a közvilágításért fizettetni." 14 Az, hogy a légszesz közvilágítás díjának leszállítása volt a városi tanács elsődleges célja, kiderül Wagner Károly, tanácsnok és Chinai Gyula, főszámvevő jelentéséből is, amit 1874-ben nyújtottak be a tanácsnak. E jelentés ugyanis úgy kezdődik, hogy: az „alá borított 1214 /872 számú tanácsi határozattal utsítva lettem kitüntetni, ha valjin a légszesz fogyasztás a 8.000.000 angol köblábat már elérte e ?, s így a légszesz világítási szerződés 12jh. pontja helyett érvényes utólagos szerződési kikötés folytán beállott e ? már a városnak azon joga, hogy az utszai lámpák világítsáa után jelenleg óránként fizetett 2 1 / 4 krajcár 2 krra alább szállitassék." 10 1872 július 8-án gyűlt össze a gazdasági hivatalban az a bizottság, ami Keméndy Nándor kiküldetését, azaz azzal való megbízatását elhatározta, hogy a magánfogyasztók légszeszfogyasztását összeírja. 1 A bizottság tagjai voltak: Climay Gyula főszámvevő, Privári Pál alkamarás, Nováky György városi L mérnök, Burger Zsigmond képviselő, Aigner Károly gyógyszerész, Kaul Márton 1 légszeszvilágítási felügyelő, Wagner Károly tanácsnok. 18 Azt, hogy 1872-ben mire jutott a bizottság nem lehet tudni. Keméndy Nándor a rá bízott feladatot még 1872-ben teljesítette, hiszen augusztus 5-re kész volt a lista kiegészítése is. 19 Az 1872. évről készített beszámolójában a polgármester, Pálfy Ferenc csak érintette az ügyet, ami azért érdekes, mert a fennmaradt polgármesteri beszámolók csak ritkán foglalkoznak a világítási ügyekkel. A jelentés szerint: „A légszeszvilágitási szerződés értelmében ha a fogyasztás mennyisége eléri a 8 millió köblábat, köblábanként a légszeszvilágitás dija egy negyed krajczárral csökken. S miután még csak 913800 köbláb hiányzik a fentemiitett mennyiségből, a díjcsökkenés alkalmából a tárgyalások folyamatba tétettek a légszeszvilágitás nagybani kiterjesztésére." 20 Nem lehet tudni, hogy mit értett „nagybani kiterjesztés" alatt. Az 1874-es iratokból az derül ki, hogy ebben az évben volt tárgyalás alatt, hogy a vasútállomásokra bevezetik a gázvilágítást. Ez azért érdekes, mert tíz 14 Szerződés, 12. 15 CsML IV. B. 1406. b. 9124/1874 - alapsz.. 103/1872 16 Uo.: „E meghagyásra vonatkozólag van szerencsém jelenteni, hogy a 2% alá boritott kézbesitési ív szerint ezen ugy megbeszélésére az egybehívott bízottság azon megállapodásra jött, hogy Keméndy Nándor belvárosi rendőr-biztos megbizassék a magánosoknál lévő légszesz lángok fogyasztási mennyiségének öszveirásával, a fogyasztás 869. 870. 871 évre lévén kitüntetendő." 17 Kaul Márton a szegedi gázgyár első igazgatója volt. 18 CsML IV. B. 1406. b. 1214/1872 - alapsz: 103/1872 19 Az eredeti lista végén Keméndy által írt vastag fekete tintás dátum évszámát átjavították az utolsó számot 2-ről 4-re, de a lista kiegészítésén az eredeti dátum maradt meg. A Keméndy által készített listát valószínűleg nem ő írta, mivel ez az eredeti felmérésnek egy tisztázott változata, ami nemcsak a tiszta, rendezett, jól olvasható írásból derül ki, hanem abból is, hogy a nevek abcsorrendben szerepelnek. 20 Pálffy Ferencz polgármesternek évi jelentése, Szeged, 1873, 33.