A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 10. (Szeged, 2007)

VINCZE Gábor: Egy hódmezővásárhelyi református lelkipásztor, aki „nem tudott olyan engedelmességet tanúsítani, mint kellett”. Vásárhelyi Lajos esete 1946-1958

kétségen kívül megállapítható, hogy méltánytalan hátratétel" politikai okokból, sze­mélyi önkényeskedésből stb. történt, „a méltánytalan hátrányt az összes törvény-adta lehetőségek felhasználásával jóvá keü tenni." Erről a határozatról csak a forrada­lom leverése után szerzett tudomást a lelkipásztor és a presbitérium. Az október 23. utáni napokban egyébként is felgyorsultak az események. Vásárhelyi október 26-27. körül sorra felkereste a híveit és azt terjesztette, hogy 28-án már ő fog prédi­kálni. Arra hivatkozott, hogy beszélt az újonnan megválasztott tanácselnökkel, Tö­rök Istvánnal, valamint Vargakovács Jánossal, az MDP Csongrád megyei VB Kultu­rális és Köznevelési Osztálya vezetőjével, akik állítólag' ' azt közölték vele, hogy mivel egyszer már törvényesen megválasztották, nincs szükség új választásra ezért nyugodtan foglalja el ismét az állását. Ezt hallva a presbitérium „arra az áüáspontra helyezkedett, hogy Vásárhelyit tekinti újból lelkészének". 78 2 7-én a huszonöt presbi­ter közül tizenhatan — közülük tízen a szeptember 15-i beadvány aláírói voltak — arra hivatkozva, hogy Péter János püspök (aki négy nappal később lemondott!) és Munkácsy György „több mint egy éven keresztül soha nem teljesítette a presbitéri­um és a gyülekezet akaratát" — ezennel felkérték az eltávolított lelkipásztort, hogy „szolgálatát azonnal kezdje meg". 79 Ezt követően Vásárhelyi írt az esperesnek, és bejelentette, hogy újból elfoglal­ta az áUását. Értesítette az ÁEH megyei főelőadóját, Csakmag Györgyöt is, aki — áUítólag — jogszerűnek ismerte el a lépését és intézkedett, hogy a kongruát kapja meg a városi pénztárból. 80 Október 28-án — a vasárnapi istentisztelet kezdete előtt — Vásárhelyi Lajos a lakására hívta azokat a presbitereket, akik támogatták őt. A megbeszélésen közöl­te velük, hogy vissza szeretne kerülni a gyülekezet élére, és kérte ehhez a presbite­rek támogatását, amit természetesen meg is kapott, még egy újabb nyüatkozat formájában is. 81 Innen átsietett a templomba, és mielőtt még Kádár odaért volna, 76 TtREL, I. 1. c fond, 543. doboz, 2031/1956. 77 Azt, hogy ténylegesen mi hangzott el a lelkész és a tanácsi vezetők között, már sohasem tudhatjuk meg. Az azonban elgondolkoztató, hogy utóbbiak egy október 30-i (!) nyilatkozatukban leszögez­ték: „Tudomásunkra jutott, hogy dr. Vásárhelyi Lajos volt ótemplomi ref. lelkész nevünkre és uta­sításunkra hivatkozva vette át hivatalát, és ahonnan egyházi bíróság előbb elmozdította. Ezúton kijelentjük, hogy semmiféle utasítást nem adtunk, mert mi az egyház ügyeibe nem avatkozunk." (TtREL, I. 29. g fond, 9. doboz, sz. n.) Az a gyanúnk, hogy Törökék valamiféle — Vásárhelyit meg­nyugtató — választ adhattak arra a kérdésére, hogy mi lesz ővele, majd midőn kiderült, hogy erre hivatkozva foglalta el az állását, megijedtek és igyekeztek elhárítani magukról a felelősséget. Tö­rök egyébként már a nyilatkozatot követő napon lemondott a tisztségéről. 78 TtREL, I. 29. g fond, 9. doboz, sz. n. 1957. március 28-án felvett jegyzőkönyv, Bánfi Sándor pres­biter vallomása. 79 TtREL, I. 29. g fond, 9. doboz, sz. n. A Vásárhelyinek címzett felhívásban egy sort utólag (Czirok Pál presbiter kifogására) kihúztak: „Kádár Ferenc h. lelkésznek minden további szolgálat végzé­sét ezennel megtiltjuk." A nyilatkozatot Szilágyi Miklós íratta alá a presbiterek egy részével. Két esetben az illető felesége látta el kézjegyével, de a férjük egyetértésével. 80 TtREL, I. 1. c fond, 544. doboz, 206/1956. sz. Sajnos az ÁEH megbízottjának a forradalom alatt és után készített jelentéseit nem sikerült megtalálni. 81 A Dura Lajos által legépelt és tizenhárom presbiter részéről aláírt nyilatkozatban kijelentették: „Ont alulírott ótemplomi presbiterek egyházközségünk megválasztott lelkipásztorának ismerjük el és a felsőbb egyházi szervek sztálinista politikai elnyomáson alapuló intézkedését törvénytelen­nek és minden jogalap nélkülinek tekintjük." Ebben már az is olvasható, hogy Kádár Ferenccel

Next

/
Thumbnails
Contents