A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 10. (Szeged, 2007)

VINCZE Gábor: Egy hódmezővásárhelyi református lelkipásztor, aki „nem tudott olyan engedelmességet tanúsítani, mint kellett”. Vásárhelyi Lajos esete 1946-1958

Az ítélet után Munkácsy egy 1955. december 28-i levelében ismételten felelősségre vonta Vásárhelyit, amiért engedély nélkül meghívta előadást tartani a missziós lelkészt. 0 megint csak azt állította, hogy Ungár, (kiről elismerte, hogy a barátja), csak mint vendég „esett be" a bibliaórára, és csupán hozzászólt a beszélgetéshez, de ezt a magyarázatot az esperes nem fogadta el. Az a tény, hogy az elsőfokú tárgyalás után az esperes megint előhozta ezt a kérdést, azt sejteti, hogy ez különösen súlyos bűnnek számított. A lelkipásztor 1956. januári fellebbezése után másodfokon a Tiszavidéki Református Egyházkerület Bírósága áprüis 9-én hozta meg az ítéletet, mely ugyanaz volt, mint az előző: a szolgálati helyéről történő „elmozdítás".

60 Az ítélet áprüis 11-én emelkedett jogerőre, ám különös módon, Vásárhelyi törzslapján az olvasható, hogy csak február 26-ig volt az egyházközség lelkipásztora. Az ügyvédje úgy tudta, hogy a fegyelmi eljárás március 12-én fejeződött be jogerősen.

61 Ezt követően a lelkészt el keUett volna küldeni egy másik — lehetőleg minél távolabbi — egyházközségbe (ületve formálisan meg kellett volna hívattatni a gyülekezettel), ám ez nem következett be. Bár Óvári azt írta egy 1955. december eleji jelentésében, hogy a lelkész hajlandó lenne elfogadni az áthelyezését egy másik egyházközségbe, de úgy tűnik, meggondolta magát, mert egy hónappal később már azt jelentette, hogy „erősen készülődik arra", hogy a szülővárosában maradjon. Vásárhelyi 1956. áprüis 16-i levelében azt írta a püspöknek, hogy családi okok miatt nem tud az ország távoli vidékére költözni, ezért azt kérte, hogy olyan helyen kapjon állást, ahonnan legalább a hétvégeken meg tudja látogatni a családját. Csakhogy az ÁEH embere épp azt nem szerette volna, ha rendszeresen visszajárna a városba... Eltávolíttatása eUenére a lelkipásztornak maradtak hívei a presbitériumban, mely egyébként még az 1955. december 29-i gyűlésén határozatot hozott arról, miszerint: „a presbitérium ragaszkodik lelkipásztorához". Erre utal az is, hogy például „az egyházban dúló viszájkodások [sic!] miatt" 1955. végén, iUetve 1956. elején Tatár Kis Bálint, Baráth János és SzéU Ferenc lemondottak a presbiteri megbízatásukról. Ezzel a lépésükkel csupán megelőzték azt, hogy mindnyájukat fegyelmi úton távolítsák el a presbitériumból, ugyanis az egyházközség elnökségének feljegyzése szerint „az egyházkormányzatra oly kijelentéseket tettek, amelyek [...] az egyházi tisztviselők tekintélyét lealacsonyító, ellenszegülés az egyházi felsőbbség törvényes határozatával szemben, sőt, a felsőbbség eUen való izgatás tényét is kimerítik".

62 Később még három presbiter és nyolc pótpresbiter mondott le 60 A Csongrádi Református Egyházmegye Bírósága B.3-1955./30. sz. ítélete. Másolata a Hódmezővásárhely-ótemplomi Református Lelkészi Hivatal irattárában található. (Csupán az egyházmegyei bíróság ítélete ismeretes, ugyanis a fegyelmi eljárás összes irata a debreceni egyházkerületi levéltárban „eltűnt" — csak az iktatókönyvből derül ki, hogy létezett valamikor egy Vásárhelyi-dosszié!) 61 TtREL, I. 1. c fond, 542. doboz, 720/1956. sz. 62 H-ÓRLHi, hivatalos levelezések, 72/1956. (Kádár Ferenc egy 1956. december 15-i, Munkácsy esperesnek írott levelében azt állította, hogy a presbiterek „egy nyilvános gyűlésen tisztátalan ajakkal beszéltek egyházunk több vezetőjéről (»...kupecbanda«, »...aljas sírásók« stb.)". TtREL, I. 1. c fond, 544. doboz, 2164/1956. sz.