A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 10. (Szeged, 2007)
VINCZE Gábor: Egy hódmezővásárhelyi református lelkipásztor, aki „nem tudott olyan engedelmességet tanúsítani, mint kellett”. Vásárhelyi Lajos esete 1946-1958
el az ótemplomi egyházközségben a helyettes lelkészi teendőket. Vásárhelyi természetesen fellebbezett. Az alsóbb egyházi hatóság, az egyházmegyei bíróság (Péter János sürgetésére) még december 17-én Szentesen — egy nyilvános tárgyaláson, melyet valószínűleg Óvári utasítására „rendeztek" meg 5 ' — hozta meg a B.3-1955/27. számú ítéletet. Eszerint a lelkipásztort „nyugdíj igényének érintetlenül hagyásával azon helyről való elmozdítás büntetéssel" sújtotta. Az indokok alapjában véve ugyanazok voltak, mint amiről Vásárhelyi tájékoztatta a presbitériumot, de ezenkívül ekkor már azt is felrótták neki, hogy „az egyházi tekintélyt lealacsonyító, az áUásához szükséges bizalmat megingató magatartást tanúsított [...], demoralizáló és destruktív kijelentéseket tett [...], az Egyház és az Állam közötti Egyezmény szellemével ellentétben álló magatartást tanúsított". A továbbiakban kiderült, hogy még a határozathozatal előtt három nappal (október 5-én) a debreceni püspöki hivatalban „lelkipásztorhoz nem ülő magatartást tanúsított". Tiszteletlen magatartásáért egy december 19-i levelében sajnálkozását fejezte ki, majd már a fegyelmi ítélet után, 1956. áprüis 16-án ismét megkövette a püspököt. Azt, hogy valójában mit jelentett a „tiszteletlen magatartás" kifejezés, utólag már nem valószínű, hogy tisztázni lehetne, de az az eddig megismert forrásokból tudható, miszerint Vásárhelyi roppant impulzív ember volt. Emiatt arra tudunk gondolni, hogy talán egy vita során püspöke szemére hányta annak koUaboráns magatartását. A presbitérium a december 29-i gyűlésen értesült a határozatról. Az elnök (Kádár Ferenc) javaslatára ugyan tudomásul vették azt, de Dura Lajos presbiter javaslatára kérték, hogy „az Egyházkerületi Elnökség találjon módot a megbocsátó szeretet jegyében a Dr. Vásárhelyi Lajos ügyében hozott egyházmegyei bírósági ítélet enyhítésére, mivel a presbitérium ragaszkodik lelkipásztorához, hogy itt helyben hagyassák továbbra is." A kérést egyhangú határozattal hozták, de az elnökség (Kádár Ferenc és Szűcs Imre főgondnok) „tartózkodott a vélemény nyüvánítástól." 58 Óvári László — az 1956. eleji jelentésében 59 — azt állította, hogy a fegyelmi tárgyalás eredményével a legtöbb lelkész egyet értett — sőt, „...egyes papok humánusnak mondották az ítéletet, sokkal szigorúbbat vártak" (talán börtönt?!). Ugyanebből a jelentésből azonban az is kiderül, hogy egy koncepciós eljárásról volt szó: „végre lezáródott [a] több mint egy éve húzódó Vásárhelyi Lajos Hódmezővásárhelyi Ótemplomi [sic!] lelkész ügye is. Igen jól előkészítettem Vásárhelyi Lajos fegyelmi ügyét Munkácsi [sic!] esperessel..." 56 Kádár Ferenc 1953-ban gorzsa-kopáncsi, majd újtemplomi segédlelkész volt, (közben 1954-55ben a tarjáni egyházközségben is beszolgált). A sors fintora, hogy még 1952 júliusában Vásárhelyi Lajos kérte Péter Jánostól, hogy ha valami oknál fogva nem lehet kihelyezni Kádárt a gorzsa-kopáncsi egyházközségbe, akkor rendelje ki hozzájuk. 57 Óvári azt írja, hogy Vásárhelyi „erősen készült" erre a nyüt tárgyalásra, de „nem sikerült szimpátiát kelteni saját maga meUett..." CSML, 31. fond, 153. ő. e., 0012/32/956. 1955. december havi kiértékelő jelentés. 58 H-ÓRLHi, az 1955. december 29-i, IX. presbiteri gyűlés jegyzőkönyve, 54. sz. 59 CSML, 31. fond, 153. ő. e., 0012/32/956.
