A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 10. (Szeged, 2007)

LENGYEL András: A Szegedi Népszava „gleichschaltolása” (1948)

úgynevezett „sajtóreferátumot" (a szociáldemokrata párton belül ez volt az a szerv, amelynél összefutottak a párt sajtóügyei), s beszélt annak vezetőjével, Sipos Györggyel. Sipos közölte vele, „hogy a kérdés szombaton kerül a pártközpont illetékes szerve elé", s a „főtitkárság utasítása értelmében" Magyar „addig semmiféleképpen nem reflektálhat" a támadásra. Sipos azt is közölte Magyarral, hogy ügye már Justus Pál előtt „fekszik". E helyzetben Magyar elfogadta a főtitkárság döntését, de úgy vélte, hogy az ügyről s saját áUáspontjáról tájékoztatnia keU Justust, aki, mint vélelmezte, „referense lesz az ügynek", valamint — Justushoz írott levelének másolatát is megküldve - a párt főtitkárát, Szakasits Árpádot. így, a Sipos Györggyel való déli telefonbeszélgetés után, még 5-én délután hosszú levelet írt Justusnak, s egy rövidebbet Szakasitsnak. Mindkét levél, sőt a Justushoz írottnak a Szakasitshoz elküldött másolata is megmaradt,

6 így Magyar interpretációja is megismerhető. A másodikként, Szakasitshoz írott levéllel célszerű kezdenünk. Ez így hangzik: Szakasits Árpád elvtársnak, főtitkár, miniszterelnök helyettes, Budapest Kedves Barátom! Mindig tartózkodtam attól, hogy személyes ügyeimben zavarjalak. Ujabban azonban gonosz aknamunka indult ellenem, melynek legújabb megnyilatkozásáról bizonyára már van tudomásod. Most sem kívánlak zaklatni, ezért minden felesleges szószaporítás nélkül mellékelten küldöm tájékozódás céljából Justus elvtársnak írt levelem másolatát. Arra kérlek, ha fontosnak tartod a párt szempontjából az ügyet, olvasd el figyelmesen és ne haragudj a zavarásért régi és igaz elvtársadra. Szeretettel és barátsággal köszönt őszinte híved: Magyar László Hogy Szakasits, akinek a „parancsszerű kívánságára" lett annak idején Magyar a Szegedi Népszava szerkesztője, intézkedett-e, nem tudjuk. Kézjegye nincs a levélen, maga a levél pedig az ügy egyéb irataival együtt maradt fönn — vélhetőleg tehát átadta az illetékes Justusnak. Nem kétséges azonban, hogy Magyar Szakasitstól voltaképpen védelmet várt, hiszen neki Szakasits régi koUégája, magas polcra emelkedett jóembere volt, normál körülmények közt tehát elvárhatta volna a pártfogást. Am — noha Magyar még nem látta, vagy nem akarta látni — az ügy már messze túlment a szokásos személyes jeUegű „aknamunkán": itt már — pars pro toto — a szociáldemokrata párt átalakításáról volt szó. S így Magyarnak a Justus Pálhoz írott levelében kifejtett érvelése is sajátos ambivalenciáról árulkodik. Egész érvelése az ügy személyes oldalát hangsúlyozza, úgy interpretálja a dolgokat, mintha személyes ügyről volna szó, de azért mégiscsak kimondja, hogy itt „pártja" eüeni „merényletről" (is) szó van, s ezért a szociáldemokrata párt védelmére számít. 6 PIL 283 f.ll.cs.120. őe.153-169.