A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 10. (Szeged, 2007)

BALÁZS György: „Furcsa háború” nyugaton. A világ sajtó cikkeinek közreadásával a magyar hírlapokban

az alábbiakat tudósította; Az a német búvárhajó, amely a Courageous angol re­pülőgép-anyahaj ót elsüllyesztette, az Északi-tengeren Wühelmshafen kikötő vo­nalában tartózkodott, amikor észrevette a közeledő angol hajót, amely kialudt lámpákkal közlekedett. A német búvárhajó 200 méternyire megközelítette az anyahajót és öt torpedót lőtt ki rá. Ezt követően a víz alatt elmenekült. Az angol anyahajó fedélzetén 50 repülőgép volt elhelyezve — jegyezte meg az olasz lap —, amelyek légitámadást akartak intézni Németország ellen, valószínű azért, hogy fe­dezzék a francia csapatoknak a Sigfried-vonal ellen intézendő egy esetleges tárna­dásukat. Ezt a támadást az angol anyahajó elsüüyesztése meghiúsította. A szep­tember 27-i német jelentés közölte, hogy a Courageous elsüllyesztése után a német tengeralattjárók még egy angol repülőgép hordozó anyahajót süllyesztettek el, és egy csatahajót súlyosan megrongáltak. Összességében a német búvár­hajók a tengeri csata első két hetében 30 angol hajót süllyesztettek el 35 — a közöl­teket angol részről nem cáfolták. A fegyverek ropogása közben szeptember 19-én Hitler a danzigiak előtt tartott másfélórás beszédében a békülékenység hangját is megütötte, amikor kijelen­tette, hogy „Németországnak sem Angliával, sem Franciaországgal nincs háborús célja. " A háború kitolódásáról pedig kifejtette; a háború eltarthat 3 évig vagy még tovább is, s az Németországtól is függ. Ha igen, úgy az kitolódhat 4, 5, 6, és akár 10 évig is, mert Németország sohasem kapitulál. A német nép csak a létéért harcol, és nem engedi magát legyűrni. Angliától lelkiismeretlenség — mondotta a Führer —, hogy milliókat véreztet el. Kiéheztetési tervükkel pedig kihangsúlyozta, gyerekek és asszonyok ellen viselnek háborút. Bár a németeknek nincsen üyen céljuk, de mégis ugyanúgy fognak cselekedni, mint ellenfeleik. Beszédét Hitler e szavakkal fejezte be: „Azt kívánom, hogy Isten világítsa már meg a népeket ugyanúgy, ahogy megáldotta eddig a német fegyvereket. " 36 Hitler békülékeny hang­neme a nyugati hatalmakkal szemben feltehetően annak tudható be, hogy a hábo­rúnak ebben a szakaszában még kerülni akarta a kétfrontos küzdelmet, nem merte elszánni magát a nyugati fronton is a teljes háborúra. A szeptember 20-i pá­rizsi lapok is foglalkoztak Hitler szeptember 19-i danzigi beszédével, s azt írták, hogy a beszédből nem tűnik ki, hogy Németország békeajánlatot küldene a két nyugati szövetségesnek. És a beszéddel kapcsolatosan megjegyezték, hogy az csak a németeknek a hosszú háborúra való előkészítését szolgálja. 37 E megáUapításból az szűrődik ki, hogy a francia sajtó német részről is számolt a háború folytatá­sának eshetőségével. A német-orosz viszony további alakulásáról Londonban az a vélemény alakult ki, hogy Németország és Oroszország viszonya katonai szerződéskötéshez ve­zethet. E szorosabb együttműködés esetén azonban — áUapította meg a londoni híradás — a két ország politikai rendszerének kiegyenlítése válik szükségessé. 33 Alföldi Újság (Szentes) 1939. szeptember 20. 34 Alföldi Újság (Szentes) 1939. szeptember 28. 35 Alföldi Újság (Szentes) 1939. szeptember 20. 36 Uo. 37 Alföldi Újság (Szentes) 1939. szeptember 21.

Next

/
Thumbnails
Contents