A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 10. (Szeged, 2007)
MARJANUCZ László: A polgárság társadalmi csoportjai Makón a két világháború között
Péter. 18 évesen napidíjasként kezdte köztisztviselői pályáját. Hivatalnoki karrierje az egyszerű napidíjastól a főjegyzőségig vitt. Ez alatt sokat tanult és dolgozott, jártasságot szerzett a közigazgatás minden ágában. így lett a város ügyeinek fáradhatatlan gyámolítója, egyben az iparhatóság elnöke is. 10 Ugyanakkor számos irat szól a tisztviselők visszaéléséről. Az alispáni jelentésekben olvasható fegyelmi ügyek egytől egyik hanyag pénzügyi kezelésről tanúskodnak. Hajdú Mihály fogalmazó eUen eljárást indítottak, mert kihágást követett el pénzek szabálytalan kezelésével, Furák Sebestyén számtiszt ugyanezt „hivatali hazugsággal valósította meg". Mindkettőjükre 40 P pénzbüntetést szabtak ki. Figyelmet érdemel a vád minősítése: hivatali hazugság, mely azonos súlyú volt a pénzügyi szabálysértéssel. Hajdú János főszámvevőt és dr. Molnár Mihály gazdasági tanácsnokot kötelességszegés miatt büntették meg. De eljárás folyt dr. Nikelszky Jenő polgármester, Gorcsa Péter főjegyző, dr. vitéz Galamb Sándor társadalombiztosítási ügyész és Barna Mihály adóügyi tanácsnok ellen a hídépítés céljára kiutalt állami hozzájárulási összeg más célokra történt fölhasználása miatt. Az alispán azonban az eUenük indított eljárást megszüntette. Papp József a „Clearing útján" (elszámoló csekkekből) befolyt adópénzek nagy részét az eUenőr távoUétében egyszerűen eUopta. Ilyen sikkasztás Makón évtizedek óta nem volt. Büntetése hivatalvesztés és 3 év fegyház 30 000 P kárért. 11 1938-ban a város nagy jótevőjének, a néhai Vertán Endre terhén kezelt tartozásról keUett dönteni a megyei közgyűlésnek, mely az adósságok törlését mondta ki. 12 Makó város tisztviselői létszámának megállapítása folyamatos gondot jelentett. Ez az osztály az, amelyik Trianon terhét leggyorsabban ismerte meg. Háborús vagy az az utáni konjunktúra nem használt neki, de az özönével rázúduló terheket soha nem tudta áthárítani másokra. Műveltsége, s a haza iránti kötelességtudata miatt leginkább volt képes belátni, hogy igényeit a köz érdekében le kell szállítani. De a szomorú bizonytalanság mégiscsak egzisztenciális félelmeket keltett. Makón a köztisztviselők egy része kifejezetten küátástalan helyzetbe került, s ezen az illetők „ becsületes fölfogása" sem segített semmit. Az állam Trianonra hivatkozva kénytelen volt a létszámredukciót végrehajtani. Ez a csökkentés a városi és községi apparátusban még a 20-as évek közepén is tartott. 13 Ugyanakkor a Belügyminisztérium rendeletben szabályozta mindig a kérdést, végrehajtása elől nem lehetett kitérni. Lényegében B listázásról volt szó, a költségek megtakarítása céljából. Társadalmi zavarokat idézett elő, s ügymeneti problémákat okozott a tisztviselők létszámának csökkentésére vonatkozó rendelet végrehajtása. Makó 1927-ben úgy döntött: tovább már nem csökkenti a létszámot, de ezt felsőleg még nem hagyták jóvá. Amikor viszont csökkentették, rá kicsire a csökkentést pótolni keUett ideiglenes alkalmazottakkal, akik állandósultak, s így visszaállt a régi állapot, csak közben megvolt a zűrzavar. Tanulság: előbb kell a koncepció, a funkci10 MV 1924. Jan. 8.9 11 Alispáni jelentés 1928. 47. 12 CSML Cs vm. Alisp. Ir. 24564/1938 13 MV 1924. Jan. 10.