A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 10. (Szeged, 2007)

MIKLÓS Péter: A páter és a hírlap. Balogh István politikai pályájának kezdetei és a Délmagyarország

pártok figyelme egyre inkább a lehetséges elnökjelölt felé fordult. Az FKGP ragaszkodott a köztársasági elnöki pozícióhoz. Az SZDP-ben többen támogatták Károlyi Mihály jelölését. A kisgazdapárton belül Tüdy Zoltánnak és Nagy Ferencnek voltak komoly esélyei az áUamfői tisztségre. A baloldali pártok Tüdy jelölése mellett foglaltak áUást. 1946. január 26-án a Délmagyarország tényként állította, hogy Tüdy Zoltán lesz a Magyar Köztársaság elnöke. Az áUamfő megválasztása után a lap szerint Nagy Ferenc vagv Balogh István neve merülhet föl, mint következő miniszter79 elnöké. A kisgazdapártban Nagy Ferenc esélyét ítélték jobbnak. A Magyar Köztársaságot — mint ismeretes — végül 1946. február l-jén kiáltották ki (1946: I. te). A köztársasági elnököt, Tüdy Zoltánt a parlament választotta meg. A nemzetgyűlés február 4-i ülésén Nagy Ferencet választották miniszterelnöknek, a nemzetgyűlés elnöke pedig a római katolikus lelkész Varga Béla lett. Nagy Ferenc javaslatára pedig a minisztertanács február 4-i első ülésén úgy határozott, hogy „hozzájárul ahhoz, hogy a miniszterelnök a köztársasági elnöknél Balogh István miniszterelnökségi áUamtitkár újbóli kinevezését hozza javaslatba". Az ismét fontos pozícióba került és a szeged-alsóközponti plébánosi áUásáról időközben lemondott politikus az országos politikai élet meghatározó szereplője lett. 1946-ben nem csak március 15-én mondott beszédet, de az immáron nemzeti ünneppé nyilvánított április 4-i rendezvénysorozat előkészítését is rábízták. Az FKGP esztergomi szervezete a fölszabadulás első évfordulója alkalmából emlékünnepet rendezett, amelyen Balogh is részt vett és fölszólalt. Ismét a koalíció fönntartásának szükségességéről beszélt és arra kérte az ország lakosságát, hogy áprüis 4-én az ország fölszabadulását „teljes szívvel és lélekkel ünnepelje meg". '

4 A koalíció válságához közeledve a mondhatni kettős politikát űző áUamtitkárt kommunista részről támadások is érték. Ilyen támadás volt a parlamenti alelnök, Kossá István Balogh esztergomi beszédére adott, a kispesti szakszervezetek nagygyűlésén elhangzott válasza. Beszédében arról szólt, hogy a koalíciós kormányzásnak csak addig hívei, amíg be nem akarják őket csapni. Különben a „lábhoz tett fegyvert" fölemelik. Kossá idézte Baloghot, aki azt mondta, hogy a munkások, tisztviselők dolgozzanak többet, csak fennmaradó kis idejüket töltsék politizálással. Kossá szerint ez a hang nem új, mert „Horthy és bandái" ugyanezt hirdették. Véleménye szerint így sajátította ki a politizálást a történelmi osztály. Ezen kívül Esztergomban Balogh követelte az egyház anyagi támogatását. A kommunisták nincsenek ellene — vélte Kossá —, hogy minden közület, amely a demokráciát támogatja, áUami támogatást kapjon, de a „magyar reakciót keblükre ölelő klerikális hecckáplánoknak és bíborruhás ügynökeiknek egy fülért sem adhatunk a közpénzekből". A folytatásban a kommunista politikus kifejtette, hogy a magyar munkások nem akarnak a papok cselédei lenni, majd követelte a minisz71 IZSÁK 1998, 57-59. 72 DM, 1946. január 26. 73 DM, 1946. február 5. 74 DM, 1946. március 27