A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

BÁLINT László: Októberi hulló csillagok. Egy volt gimnazista visszaemlékezései az 1956-os szegedi eseményekre

előtt a kijelentést tette. Az ÁVH ügynöksége jól működött! Amikor a keresztapám szabadult, a felesége még vagy egy évet a hűvösön volt. A szabadulásukkal azonban a megpróbáltatásaik még nem értek véget. Eletük végéig — ma már mindketten halottak — viselniük keUett a rendszer által rájuk ragasztott bélyeget. A valamikori nagy-népes családból, rokonságból már alig - alig élnek. Az idősebb korosztályt csupán ketten — mindketten jóval túl a nyolcvanadik évükön — képviselik, akik valahogy átvészelték a két vüágháború, a forradalmak, eUenforradalmak és a legutóbbi negyvenöt év megpróbáltatásait. A mi korosztályunk négy főre csökkent, egyikünk sem lakik Szegeden. A leszármazottak száma három. Közülük kettőnek már jószerivel semmi köze a nagypapák, dédpapák, ükapák városához. Ok már nem nyitják ki jobban a fülüket, ha a rádióban Szegedről van szó. Nem áünak meg egy pülanatra a fővárosi könyvesbolt kirakatánál, ha valamüyen kiadványt vesznek észre Szegeddel kapcsolatban. Ha elvétve Szegeden járnak semmit nem jelent nekik az átalakítottan is szép Dugonics tér, a vaskolosszusként is kedves régebbi Tisza-híd, a Lidice-rózsái nélkül magyarabb GizeUa tér, vagy éppen ott a Korzó végén a Takaréktár utca. Azok a helyek, amelyek számomra örökké feledhetetlenek. FÜGGELÉK „ELLENFORRADALMI" KIÁLLÍTÁS SZEGEDEN 1957 Az 1956-os magyarországi forradalom leverése után hatalmát kizárólag a szovjet katonai beavatkozásra és további jelenlétre alapozó Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) és az úgynevezett Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány az egyre brutálisabbá váló megtorlással párhuzamosan különféle intézkedéseket tett az ideológiaüag és politikaüag képzetlen, keUően nem tájékozott és viszonylag könnyen megtéveszthető tömegek tudati befolyásolása és végül megnyerése érdekében. A nagy részben a Rákosi-korszakból örökölt akkori tömegtájékoztatás csatasorba áüítása nem okozott különösebb gondot. Az újságírók és rádiósok jelentős része önként áUt a régi-új hatalom szolgálatába. Részben meggyőződésből — megszokásból tették ezt, hiszen a Rákosi-klikk dicsőítésében, az 1956. októbere előtti hazug propagandában is jeleskedtek, részben azért, mert többeknek a forradalom alatt volt némi kis megingásuk, ami a káderlapjukon korrekcióra szorult. Nem volt kivétel ez alól az akkori szegedi napüap — 1956. november közepétől a Szegedi Néplap, 1957. május 1-től újból Délmagyarország — sem. Ha valaki veszi a fáradtságot és föüapozza ennek az időszaknak a szegedi sajtóját, megdöbbenve olvashatja azt a hazugságáradatot, a hamisságnak, a forradalom-eUenes kommunista propagandának azt a tobzódását, amelyet az akkori újságírók zúdítottak az olvasóikra. Ezt várta tőlük a helyi kommunista hatalom, a proletárdiktatúra, a * Ezt a kiegészítést a múzeum kérésére 2006-ban írta a szerző (Z. I.)