A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)
PÁL József: A szegedi Szent József Akció (1922-1945)
jótevőiért. A nyári hónapok kivételével, minden hét szerdáján mondtak szentr misét a jótevőkért, Szent József tiszteletére. A jótevők e napon szentmise hallgatással, szentáldozással még fogékonyabbá tehették lelküket. A lelkipásztort néhány nappal előtte nyomtatványon figyelmeztették a vállalt kötelezettségéről, aki a nyomtatvány kitöltésével igazolta, hogy elvégezte a szentmisét. 2 A Szent József Akció egyházi vezetője először — mint említettük — P. Bús Jakab volt. Kétéves (1925-27) budapesti tartózkodása idején őt P. Csávossy Elemér helyettesítette, majd Bús páter 1935-ben bekövetkezett halála után munkáját P. Alekker György folytatta. A világi vezetőséget kezdetben a következő személyek alkották: Elnök: Krag Györgyné Társelnök: dr. Somogyi Szilveszterné báró Malcomes Camillóné Titkár: dr. Szöllősy Ernőné Pénztáros: Dékány Sándor 3 Evek során ez az összetétel nem nagyon változott. Igaz néhány év után (1926-ban) Krag Györgyné (őrnagyné) és dr. Somogyi Szilveszterné (polgármesterné) helyet cserélt. A cserében Somogyi polgármester feleségének tekintélyesebb volta, szélesebb ismeretségi köre játszott szerepet. 0 az elnöki posztot 1935-ig töltötte be, az egyház, a segélyezők és a segélyezettek nagy megelégedeti ségére. Tevékenységét XI. Pius pápa — Glattfelder püspök fölterjesztésére — 1929 januárjában Pro Ecclesia et Pontifice érdemkereszttel tüntette ki. A kitüntetést 1929. jan. 3-án a jezsuita rendházban rendezett fényes ünnepségen, Glattfelder püspök beszéde után, báró Malcomes Camillóné társelnök nyújtotta át. 4 Férje (1934), majd Bús páter (1935) halála után azonban fokozatosan visszavonult a közélettől, így 1936-tól báró Malcomes Camillóné lett az egyesület elnöke, az ő helyére pedig dr. Borbola Jenőnét választották. 5 Nagyon fontos szerepet játszottak a Szent József Akció életében a kerületi felügyelők. Az akció vezetősége ugyanis a várost körzetekre osztotta, és a kerületi felügyelők feladata volt elsősorban a segélyre szorulók felkutatása és a segély felhasználásának ellenőrzése. Közülük Andres Frigyesné, Reé Jánosné, Musnay Dénesné, Pusztay Albertné, Vőneky Julianna, Szántó Lajosné, Gönczy Petemé, Bagits Antalné neve volt a legismertebb. 6 A Szent József Akció központja először a jezsuiták Kálvária u. 1. sz. alatti székházában volt, majd innen 1923 szeptemberében a Templom tér 1 sz. alá, a régi plébánia épületben lévő egyházközségi irodába költöztek át. Itt 1925 január elejéig 2 Kat. A. 1938. febr. 15. 3 Kat. É. 1923. márc. 25. 4 Szegedi Napló — továbbiakban Sz. N. — 1929. jan. 4, Szegedi Új Nemzedék — továbbiakban Sz. Ú. N. 1929. jan. 3. 5 Sz. Ű. N. 1937. ápr. 28. 6 Kat. É. 1924. febr. 3.