A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

SIPOS József: A Magyar Gazdaszövetség és a Függetlenségi és 48-as Országos Agrárpárt története 1918-ig

Mégsem tudunk erről a folyamatról — a parasztság társadalmi, kulturális és politikai emancipálódásáról — elégségeset. Azt sem tudjuk, hogyan és miért kerülhettek be a századfordulón parasztok a vármegyei törvényhatóságba? Elsősorban Farkas József tanulmányai alapján azonban azt már tudjuk, hogy az Alföldön — különösen Békés és Csongrád megyékben — már a századforduló éveiben a birtokos parasztság és szószólói kemény harcot vívtak az urakkal. Sima Ferenc, Szentes népvezére már 1898-99-ben így fogalmazta meg a parasztság követeléseit: „A nép földet és jogot követel, joggal, mert csakis a tulajdon az, amely az egyéni és a közszabadságot a polgári társadalomban és az államélet minden pontján biztosítja... A népnek föld kell, s ahol ezt meg tudja váltani — korlátlan tulajdonjoggal. S ha ehhez a földhöz másképpen nem juthat, akkor a kormánynak állami kisajátítás útján kell elősegíteni a vagyoni terjeszkedhetését. Nem a hitbizományokról kell a XIX. század végén ábrándozni, mert az ma már a tulajdonjog fogalmai között egy kortörténeti tévedés, hanem a földbirtokok maximumát kell megállapítani, vagyis törvényhatóságilag kimondani, hogy egy családfő 5000 hold földnél többet telekkönyvi tulajdonul nem bírhat s az ezen határon túllévő tulajdonjog bármikor államüag kisajátítás alá vonható s apróbb parcellázás útján a nép között kiosztható. Míg egy ilyen törvényt nem alkot a törvényhozás, addig a földéhes nép tábora szemben áll a nagybirtokkal, s ma még csak elméleti ez a harc s mentül kevésbé történik gondoskodás a földhöz kötött nép existenciájának biztosításául, annál nagyobb vehemenciával fog fellépni s egyúttal nehezebb lesz a kiegyenlítés." Tudjuk, hogy az Alföldön, különösen a Viharsarokban az agrárszocialista mozgalmakba bekapcsolódott a birtokos parasztság egy része is. E mozgalomban politikailag iskolázott kisgazdák jelentős része lett később a Gazdapárt zászlóbontója a vidéken. A Dunántúlon az 1905- 1906-os nagy arató- és cselédsztrájkok — bár az elsősorban napszámosokat és cselédeket érintett — szintén erjesztették a birtokos paraszti gondolkodást. Tudjuk, hogy gazdatársai Szabót 1904 novemberében vármegyei törvényhatósági taggá választották. Nem tudjuk, hogy 1905-ben és 1906 első felében miért nem vett részt annak gyűlésein? E kérdésekre a választ valószínűleg a belpolitikai változásokban kell keresnünk. Az 1905-ös parlamenti választásokon — 1875 óta először — megbukott a Tisza István vezette kormánypárt. A 159 kormánypárti képviselővel szemben a nemzeti koalíció 235 mandátumot szerzett. A király azonban 1905. június 18-án nem a nemzeti koalíció vezetőjét, hanem a királyi testőrség, azaz a darabontok parancsnokát, báró Fejérváry Géza táborszernagyot nevezte ki miniszterelnöknek. Erre a koalíció „nemzeti ellenállást" hirdetett, amelyet a legtöbb vármegye és a sajtó is támogatott. E széleskörű mozgalom leszerelésére az ún. darabont kormány a választójog kiszélesítésének és a titkosság bevezetésének tervével válaszolt. Ennek keretében Kristóffy József hathatós segítségben részesítette a munkás- és parasztmozgalmakat is. Az Alföldön ismét megerősödött a Mező fi Vilmos vezette Újjászervezett Szociáldemokrata Párt, amelynek programja már jelentős birtokos paraszti követeléseket tartalmazott. Ekkor állt ismét talpra a Várkonyi vezette agrárszocialista mozgalom is. 1906-ban pedig Achim L. András Békéscsabán már parasztpártot kezdett szervezni. Ezek a mozgalmak és szervezetek mind-mind a birtokos parasztság gyötrelmes politikai emancipálódásának jelei voltak.