A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

MEDGYESI Konstantin: Kisvárosi demokráciaépítkezés és a rendszerváltó makói polgármester

selőket, hogy kellenek a pályázatokhoz a hitelek, mert ezáltal egy forint árán ide hozhatunk kilencet. '90 és '94 között koncepció nélkül születtek a döntések. Hadd mondjak el egy esetet. Ott volt a 94-es költségvetés megszavazása. Kölcsönt akart felvenni a város, de a testületben nem volt meg a kellő szavazat. A polgármester odahívott, hogy hajlandó vagyok-e megszavazni az előterjesztést. Mondtam, igen, ha 25 mülióval többet veszünk fel, és ebből elkészül a fürdőben a sátor meg a vízvisszaforgató rendszer. Ekképpen dőlt el, hogy nem 40, hanem 65 — inillió forintot vesz fel a város. Ez volt a szavazatom ára. így került megszavazásra a költségvetés, üyen Búzás alatt nem fordulhat elő. Sánta Sándor: — Nagy áldozatokkal jár ám ez a politika. Bárcsak több időt töltöttem volna az édesanyámmal. Előfordult mondjuk, hogy az akkor 12-13 éves fiam kint a polgármesteri váróban órákat keUett, hogy rám várjon. Nem kezdeném újra, nem vágnék bele, inkább a családommal törődnék többet. Mindazonáltal úgy gondolom, abban az időben — mások szerint is — senki nem volt üyen felkészült erre a pozícióra. Ha bármi kérdésben lett volna felkészültebb személy, akkor az már a leváltásomhoz vezetett volna. Ifj. Sánta Sándor (a rendszerváltó polgármester fia): — 1989-ben küenc éves voltam. Édesapám kezdettől fogva odafigyelt, hogy minél többet észrevegyek és megértsek abból, ami körülöttem történik. Már öt évesen tudtam, a Pártba nem belépni, hanem belelépni szoktak. Általa ismertem meg Németh Miklós, Grósz Károly, Pozsgay Imre nevét. Édesapám Makón a rendszerváltást elindító, legelső történéseknél jelen volt. Beszédet mondott '89. március 15-én; az ekkor az egész országban elhangzó beszédek jelentős események voltak. Ott voltam Nagy Imre és társainak újratemetésén. Sokan a környezetünkből nem értették, miért keU egy kisgyereknek üyen eseményben részt venni. Én magam sem értettem meg mindent, ami történt, de utólag örülök, hogy ott voltam. Annál is inkább, mert akkoriban voltak, akik bevaüottan nem mertek eljönni. Gimnazistaként és egyetemistaként is jó érzés volt a tankönyvekben az eseményről készült fényképeket azzal a tudattal nézni, hogy én is ott voltam. Ma úgy látom, hogy a politika iránti érdeklődésem, többek között, ebből az élményből is táplálkozik. Az iskolában a legjelentősebb változás a számunkra az volt, hogy a mi osztályunkat már nem avatták úttörővé. Az osztályteremben néztük végig televízión, ahogy Szűrös Mátyás kikiáltja a Magyar Köztársaságot. A választások előtti kampányban szórólapokat hordtunk, plakátokat ragasztotr tunk. Ez abból a szempontból volt érdekes, hogy olykor tapasztalhattam az emberek reakcióit. Volt, aki a szemetes kukához irányított a szórólapokkal, sőt volt, aki kifejezetten mérges lett, hogy üyesmivel idegesítik. Akkor ez rosszul esett, ma már látom, hogy idő keU, míg az emberek elfogadják, hogy a pohtika az életük része. Bár néha megijedtem, ez az egész nagyon új és izgalmas volt egy gyereknek. Az, hogy édesapám lett a polgármester, teljesen váratlanul ért. Nem tudtam, hogy tulajdonképpen ez mit is jelent, mivel jár. A jelentősége fokozatosan tuda-