A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

MEDGYESI Konstantin: Kisvárosi demokráciaépítkezés és a rendszerváltó makói polgármester

Gál Gyula (egykoron a szabaddemokraták, majd a Polgári Szövetség Makóért politikusa, 1994 és 2002 között önkormányzati képviselő): — Szerintem a történelmi tragédiákat nem számítva az 1990 utáni ciklusban szenvedte el Makó város története során a legnagyobb veszteséget. Nem azért, mert nem hozzáértő, nem elhivatott és nem tisztességes emberek vitték az ügyeket, ha­nem amiatt, mert olyan volt a gazdasági környezet, ezerszámra szűntek meg a mun­kahelyek. Kétségtelen, a városvezetés részéről pedig hiányzott a tapasztalat. Nem tudták igazán kiaknázni — a pályázatok révén — a pénzügyi lehetőségeket sem. Mihály Zoltán (1990 és 1994 között országgyűlési képviselő, MDF): — Sánta Sándor a maga hibáival együtt nem volt kapzsi, nem volt harácsoló, demokrata volt. Polgármesterként rendkívül humánusan viselkedett. Sántától nem féltek a beosztottak a hivatalban. Sánta Sándor: — Az erkölcsi elismerésért csináltam. Soha nem pénzért. Sokan azért vál­laltak politikai munkát, mert úgy gondolták, valami úgyis bejön. Engem egy­szerűen vagy hülyének néznek vagy el sem hiszik, hogy nekem semmi anyagi hasznom nem volt ebből az egészből. Janka György (görög katolikus parochus): — Átéltem Sánta polgármester kormányzásának négy évét. Nekem az a ta­pasztalatom, ő nem volt elég ambiciózus, nem tudta azokat a lehetőségeket ki­használni, amikkel meglátásom szerint utóda, Búzás Péter már élt. Vida Sándor (MDF-es, majd MIÉP-es politikus, 1990 és 1994 között ön­kormányzati képviselő): — Az a négy év a gazdasági talpra állás időszaka volt. Tudni keh 1 , az előző veze­téstől, a tanácstól, ahol Búzás VB titkárként tevékenykedett, jelentős adóssággal vette át Sánta Sándor a várost, és helyreáUította a pénzügyi egyensúlyt. Dr. Nagy Lajos (önkormányzati képviselő): — Nem Sánta Sándorra méretezték a polgármesteri feladatokat. Nem azért, mert ő kisképességű ember, hanem azért, mert más a szakmája. Orvosként nem tudta elsajátítani mindazt, ami a közigazgatás viteléhez szükséges. Sánta Sándor: — Legalább egy négy éves helyi jobboldali ciklus keUene ahhoz, hogy — nem próbára téve a választók türelmét — helyére tehetném a polgármesteri munkám tényleges értékelését. Gilicze János (1990-től önkormányzati képviselő, MDF): — A Sánta-időszak együk egyértelmű pozitívuma, hogy sikerült az egykori munkásőrség laktanyáját visszaszerezni, amiből kialakítható lett a tűzoltóság épülete. Sánta Sándor polgármestersége alatt elindultak folyamatok, amelyekre a következő városvezetés építkezni tudott.

Next

/
Thumbnails
Contents