A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

PÁLHÁZI Ernő: „Széchenyi Rádió Szeged!” Visszaemlékezés 1956-ra

borzalmak tárultak a szemünk elé, ezen a kora novemberi napon. A romok között bukdácsoltunk. Szörnyű látvány volt a kiégett bérházak, leomlott emeletek sora­Emeletenként egy-egy család életének fészke kinyitva, lerombolva tárta ki titkait. Rettegve botorkáltunk a Tűzoltó utcai házba. Anyósomék ablakai üresen tátogtak. Felkészültünk a legrosszabbra: Zörgetésünk után a csendes várakozás percei óráknak tűntek. Aztán megjelent apósom a kapuban. Micsoda boldogság! Amikor az ember megtalálja a szeretteit. Szörnyű időket éltek át szegények, a Küián ostroma alatt. A fiatal szabadságharcosok átjárót vágtak a légópincéjükbe, és fo­lyamatosan érintkeztek a fiúk és a lányok bátor csapataival. Sebesültjeiket is itt látták el és élelemben is egymást támogatták. A pusztító tüzérségi tűz és a légitá­madás megrongálta nagyon a házat. Benn a lakásban szerencsére nem volt nagy kár. A bútorok, mint a sündisznók, tele voltak repeszdarabokkal. Megmaradt vi­szont az életük. Aztán beindult a MÁV Rádióáüomás, visszakerültek a régi munkahelyi dolgok. Aztán vizsgálat indult, persze ellenünk, az erre eüenforradalomba való fegyveres részvétel miatt és a Rádió elfoglalása miatt. Belső vizsgálat első hiüláma még sze­rencsésen lezajlott. Az osztályfőnök őszinte, becsületes vaüomása mentett meg akkor bennünket. 0 ugyanis közölte, hogy nem volt fegyveres elfoglalás, mivel az ő engedélyével történt a Széchenyi Rádió beindítása. Hát ez a vaüomás azonban csak az első csapás elhárításához volt elegendő. Megindult ellenünk a politikai háború. Tibor barátommal a fegyverleadást amnesztia alatt elvégeztük. Annak rendje és módja szerint vissza vételezték. Az igazgatóságban azonban egyre sú­lyosabb lett a helyzet. Ha kiléptem a folyosóra, valahonnan mindig felcsattant egy hang: „Meddig tűrjük még itt ezt a fasiszta rádióbemondót? Ki a fasisztákkal az épületből! Börtönben van a helye a fasiszta rádiós huligánoknak!" Molnár Tibor barátom besokallt a sok igaztalan és rosszindulatú vádaktól, felmondott. Ti­bornak nagyon jó szakmája volt, fogtechnikus volt és a jók közül való. Kapva kaptak rajta, elment. Aztán Oláh Jóska is elment. A Brandenburg bébit nem há­borgatták, őt ugyanis kihagytuk a nagy munkából. Férfimunkát mondtunk, kértük, maradjon otthon. Féltettük őt. Olyan aranyos, tisztaszívű embert, mint ez a Brandenburg gyerek, nagyon keveset ismertem. Elrohant a tél és megjött a tavasz. Ezek a hónapok nagyon fájdalmasak voltak nekem. Ha kimentem a folyosóra, általában le is köptek. Tudtam, hogy számomra véget ért a vasúti pályafutásom. Egyik nap az édesapámat kérette az ő osztály­főnöke. Barátüag elmondta, hogy nem tud tovább védeni, valamit tennem keü, mert egyetlen-egy lehetőséget tud számomra kiharcolni, ez a lehetőség az, ha én azonnal felmondok, elhagyom a MAV Igazgatóságot, Ellenkező esetben letartóz­tatnak. Másnap jelentkeztem az osztályfőnöknél, aki éppen szabadságon volt, így helyettese Pajtényi Ferenc fogadott. Elmondtam neki őszintén mindent, megér­tette és baráti öleléssel elfogadta a felmondásomat. Azonnali hatáüyal meg­kaptam a munkakönyvemet és könnyes szemmel elhagytam a szeretett munkahe­lyemet, a MAV, a HAV-5-ös hívójelű rádióáüomást. Maga, a Rádióadó sokkal rosszabbul járt mint én. Az adót 15 évi fegyházra büntették. 15 évet töltött egy katonai páncélszekrényben. 15 év után kibontották, s azt az utasítást kapták, hogy semmisítsék meg. Sógorom, mint műszaki tiszt megkapta a megbízatást, hogy ezt a rádiót semmisítse meg. 0 pedig a rádió nagy

Next

/
Thumbnails
Contents