A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

BÁLINT László: Októberi hulló csillagok. Egy volt gimnazista visszaemlékezései az 1956-os szegedi eseményekre

rumból. Ha a Korzó végére érek a villamos síneken áttekintve még ma is ott látom magamat feküdni a Takaréktár utca aszfaltján. A Dugonics téren az egyetemi épület előtt még ma is a fülembe zúg a nagy csillag földre csapódása-csattanása. A Gizella tér is sokat változott, de a Hősök Kapuja felett ma is ott van az egykori osztályterem emlékezetes két ablaka. Az öthalmi laktanya és a Tisza Szálló ma már egészen más funkciót tolt be, mint az 1950-es években. Ha néha kijutok korán elhunyt apám sírjához a Dugonics temetőbe, mindig azon az úton jövök ki, ahol nem messze az egyik kaputól fejet hajthatok legalább gondolatban a Takaréktár utcában lelőtt fiatalember végső nyughelyénél. Arra gondolok, hogy aki lelőtte, vajon él-e még? Az életkorából következően élhet! Nagyon nyugodtan élhet, ha a lelkiismerete megengedi neki ezt a nyugalmat. Ha egyáltalán az ilyenféle embernek van lelkiismerete! Arra gondolok akkor ott annál a sírnál a Dugonics temetőben, hogy márvány táblán akár sok másnak a neve, akár az én nevem is állhatna. Sokan voltunk akkor ott a Takaréktár utcában. A leírt történeteknek akkoriban általában sokan voltunk a résztvevői, akik közül ki így, ki úgy kapcsolódott be az eseményekbe. Volt aki aktívabban tevékenykedett, cselekedett és volt aki jelenlétével a támogató tömeg demonstratív erejét növelte. Az események után volt akit elkaptak a megtorló hadak. Volt akinek szerencséje volt és megúszta a dolgot. A nagy szegedi októberi csülaghullásban való csekélyke részvétem miatt bizonyára azért még a „kékítőgyári" kezelésnél is többet kaphattam volna. Főleg ha felkerülünk a nemzetőrzési névsorra! Ami végül is csak nagyon kevésen múlott. Az 1940-es évek végén, az 1950-es évek elején a családom, a rokonságom tagjai már kevésbé sikeresen vészelték át az akkori nehéz éveket, a proletárdiktatúra eszeveszett hatalmi tobzódását. A visszaemlékezésemben leírtak Szeged történelmének a részét képezik. Még ha mindjárt egy kicsi részről is van szó. Az események Szegeden történtek, a szereplők szegedi emberek. Úgy gondolom Szegeden is sok emberi sors hasonlított, vagy éppen volt azonos azzal, ami a rokonságom több tagjának sorsául megadatott. Azért írom le a meglevő ismereteimet, mert talán néhány év múlva már nem lesz aki leírja. Egy érdekes sorsú, hányatott családról van szó, amelynek ma már alig-alig van élő tagja. Anyai nagyanyámról — Bárdos/Bayer Józsefné sz: Tóth Julianna (aki született Szegeden 1870-ben és meghalt Szegeden 1959-ben) a családunkban azt mesélték, hogy kislányként egy dézsában himbálódzva vészelte át az 1879-es nagy szegedi árvíz viszontagságait. A nagyszüleim öreg háza is az Árvíz utcában Rókuson állt és áll ma is kissé már átalakítva az új tulajdonosok által. Nagyapám szerint az utca onnan kapta a nevét, hogy az árvíz valahonnan abból az irányból öntötte el a várost. Anyám és a testvérei részben ebben az Árvíz utcában levő házban nevelkedtek. A testvérek közül a legkisebb Bárdos/Bayer Jenő (aki született Dettán 1910-ben és meghalt Németországban 1960-ban) a már akkoriban is meglevő Hunyadi téren futballozott, nem emlékszem pontosan, hogy az SZTK-ban vagy a SZEAC-ban.