A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

BÁLINT László: Októberi hulló csillagok. Egy volt gimnazista visszaemlékezései az 1956-os szegedi eseményekre

Mások viszont jöttek-mentek, dolgukat intézték. Ezek nagy része tudomásul vette és tiszteletben tartotta a demonstrálók cselekedetét. Csak egyik másik villamoson, autóbuszon alakultak ki szóváltások. Bizonyára kevesen voltak azok, akik provokatív, arrogáns megjegyzéseikkel a demonstrálók sértegetésére vetemedtek. De sajnos voltak ilyenek is. Abban az évben az osztálytermünk a Hősök Kapuja egyik gyalogos átjárója felett volt. Két ablaka a Boldogasszony sugárútra, kettő pedig a Gizella térre nyílott. Tanítási nap lévén az iskolában tartózkodtunk. A déli szünetben ki a folyosón, ki a tanteremben volt. Látjuk ám az osztályteremből, hogy a Tanárképző Főiskola előtt vesztegel egy villamos, itt is ott is állnak az emberek. Jön viszont két alak a Boldogasszony sugárúton a Hősök Kapuja felé, a járdán a mi oldalunkon. Láthatóan gúnyos megjegyzéseket tettek a némán álló emberekre, amelyeket meglehetősen illetlen mutogatásokkal fűszereztek. Közelebb érve észrevettük, hogy a jól ismert ötvenes évek eleji szaktárs-elvtárs káderekről van szó sztahanovista és egyéb jelvényekkel felcicomázva. A pökhendi öntelt viselkedés, az arcukra kiült gúnyos arrogancia kísértetiesen emlékeztetett azokra az emberekre — rendőr egyenruhát viselő alakokra — akik a Széchenyi téren lezajlott tüntetés során a Városházán őrizték. A meggondolatlanság ekkor következett be. De lényegében idő sem volt a gondolkodásra. Ha akkor ugyanis elkezdtünk gondolkodni, oda a lehetőség. Valaki a tanteremben félhangosan elszólta magát, hogy „öntsük le őket". Az ötletet pillanatok alatt a tett követte. Kirohantunk a takarító néni vödreiért. Az egyikben volt valamennyi elhasznált mocskos víz, a másikat talán félig engedtük a csapból és rohantunk vissza a tanterembe. Akik az ablakokon át figyelték a két eüendemonstrálót, közölték, hogy már alattunk — az átjáróban — vannak. A vödrökkel a már kinyitott GizeUa térre néző ablakokhoz siettünk. Amikor odaértünk, abban a pülanatban léptek ki az épület alól. Kizúdítottuk a két vödör tartalmát. „Telitalálat volt" — mondták később a más ablakokból nézelődő iskolatársak. Mi akkor ki sem mertük dugni a fejünket az ablakon. De jól felhaüatszott a káromkodásukkal teletűzdelt szitkozódásuk, amiből némüeg a sikerre mi is következtethettünk. A jó szerencsénknek köszönhetjük, hogy nem tettek a leöntött, pórul járt szakik-elvtik feljelentést. Valószínűleg a hideg miatt inkább hazarohantak levetni a vizes holmit magukról. Ekkor még Pataky Szüveszter tanár úr volt az osztályfőnökünk. Gondolom akkoriban már erősen foglalkozhatott a külföldre szökés gondolatával. O is tudomást szerzett az esetről, de egy szóval sem korholt bennünket, pedig akkor nagyon megérdemeltük volna! Nemsokára eltűnt az osztályfőnökünk. Néhány hét múlva hír érkezett Franciaországból, hogy ott van. Ott áütunk megint osztályfőnök nélkül. A korábbi DISZ vezető tanár lett az utód. 1957. tavaszán zászlót bontott a KISZ. Az új osztályfőnökünk lett a KISZ vezető tanár is. Tudott a nemzetőrködési szándékunkról. Soha nem tette szóvá, nem éreztette velünk. De nem is forszírozta a KISZ tagságunkat. Úgy érezte, jól érezte, nincs ott a helyünk. Nem is lettem tagja soha ennek a szervezetnek. Az érettségi után nem is jelentkeztem felsőoktatási intézménybe. Erre már csak évekkel később felnőtt fejjel kerülhetett sor. Az iskolában a forradalom utáni első hónapokban ismét volt tapasztalható valamiféle politikai elzártság. Többnyire otthonról vittük be a híreket és cseréltük ki