A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 9. (Szeged, 2006)

BALÁZS György: Dánia és Norvégia meghódítása a különböző hírforrások alapján a magyar sajtó tükrében, különös tekintettel Csongrád Megyére (1940. április 9–június 9.)

Bizonyos német hírekre az angolok helyesbítéssel reagáltak. Ennek megfe­lelően Londonból április 26-án adták hírül, hogy a brit hadügyminisztérium hatá­rozott hangú cáfolatot adott ki, azzal a német jelentéssel szemben, amely azt han­goztatta, hogy Namsos környékén a német légierő pozdorjává zúzta a partraszállt angol csapatokat. Ezzel a valóság az — jegyezte meg a brit hadügyminisztériumi cáfolat —, hogy déli irányban előrehaladt járőreink teljesen rendben és veszteség nélkül vonultak vissza Namsos felé, amikor feltűnt a német túlerő. Majd az angol lapok arról tudósítottak, hogy Trondheimtől északra heves harcok alakultak ki és mindkét részről súlyos veszteségek keletkeztek, s az angoloknak a norvégiai harctér több pontján sikerült teret nyerni. Mától kezdve — hangoztatta az angol sajtó kellő nyomatékkal — a brit vadász­gépek abban a helyzetben lesznek, hogy elhárítják a német repülő-támadásokat. A lülerhammeri fronton is már megjelentek a szövetségesek repülőgépei. 94 Amikor az angol sajtó arról írt, a brit vadászgépek abba a helyzetbe kerültek, hogy elhá­rítják a német légitámadásokat, feltehetően a Galdiator modernebb változatának bevetését jelezték, a „Sea Gladiator" harcba áüítását. Ezt a típust az angolok 1940/4 l-ben elsővonalbeli küzdelemben vetették be Észak-Európa és a földkö­zi-tengeri térségben. Áprüis 26-ra a Német Távirati Iroda jelentette, hogy Raeder tengernagy az amerikai hírszolgálatnak elmondta: A Németországból Norvégiába irányuló csapat és hadianyag utánpótlás áüandó növekedése a legjobb eüenbizonyíték azzal az állítással szemben, hogy a nyugati hatalmak ezeket az összeköttetéseket Norvégia és Németország között megakadályozzák. A szövetségesek által a német hadihajók veszteségéről elterjedt jelentések — jegyezte meg Raeder — nem felelnek meg a tényeknek. A Gneisenau, valamint a Lützov cirkáló elsüllyesztéséről szóló hírek tisztán kitalálások, ugyanez áü a gyorsjáratú Bremen elsüllyesztéséről is. A német légierő tevékenységéről akként nyüatkozott, hogy az mindennap nagy sikereket ér el az angol hadihajók és a csapatszállító-hajók eUeni tá­madásokban anélkül, hogy veszteségei jelentősebbek lennének. Németország el­zárása a tengerentúli szállítmányaitól — jelentette ki Raeder —, még ha a szövetsé­gesek hajóhadai ezt egyáltalán végrehajtanák is maradéktalanul, a német gaz­dasági életet egyáltalán nem érinti komolyan, minthogy Németországnak elegendő piaca van, amely nyitva áü a német kivitel előtt, ezért a nyugati ha­talmak által tervezett gazdasági háborúnak sem lesz semmüele sikere. A „Nagynémetországot" a blokáddal nem lehet megsebezni. 96 Ez utóbbi megjegyzés egyértelműen arra vaü, hogy Németország a külkereskedelmét egyre jobban Dél­keletrEurópa felé tereli, s így kevésbé lett e téren sebezhető. A Német Távirati Iroda pedig élesen visszautasította az angol rádió áprüis 25-i előadásában elhangzottakat, mely szerint a német repülők gyújtóbombát dobtak a nyugat-norvégiai partvidék városaira. Illetékes német körökben erre kijelen­tették, hogy a német gépek csak a szövetségesek kezében lévő katonai célpontokat 94 Népújság (Hódmezővásárhely), 1940. április 26. 95 Chris CHANT: A második világháború repülőgépei. GABO Könyvkiadó, 2000, 146. 96 Eger, 1940. áprüis 26.

Next

/
Thumbnails
Contents