A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 8. (Szeged, 2005)

PÁL József: A szegedi Katolikus Nővédő Egyesület (1919-1945)

sokat végeztek, a karácsony előtti napokban sorra ünnepségeket rendeztek, és szeretetcsomagokat osztottak ki. A karácsonyi ünnepségeket először csak a Zsófia Napközi Otthon kis lakói ré­szére rendezte a nővédő. Itt nem csupán a hatalmas méretű, gazdagon feldíszített karácsonyfa látványában és a színes programban gyönyörködhettek a kicsinyek és jelenlévő szüleik, hanem az értékes ajándékoknak is örülhettek. Az 1920-as évek végétől az ünnepségek szaporodásáról számoltok be a lapok. 1929-ben például a napközi otthonban 91 gyerek kapott ruhát és édességcso­magot, 6 szegény családnak osztottak ki pénzbeli segélyt, a Csillagbörtönben 45 női és 570 férfi elitéit, a törvényszéki fogházban 70 vizsgálati fogoly kapott szere­tetcsomagot, a gyermekkünikán 5 karácsonyfát állítottak és a gyerekek szeretet­csomagot kaptak. 133 Az 1930-as évben az ünnepségsorozatot ismét a Zsófia Napközi Otthonban ren­dezett ünnepség nyitotta meg dec. 21-én. Az ünnepségen — a nővédő vezérkarán kívül — jelen volt Glattfelder püspök is. Kiss Károly tanfelügyelő intézett meleg­hangú beszédet a jótevőkhöz és a gyermekekhez, majd Császárné Hoffmann Júlia óvónő által rendezett betlehemes játékban gyönyörködtek a résztvevők. Ezután 90 gyereket ruháztak föl, szeretetcsomagok kíséretében, és a szülők között 1 vagon szénről szóló utalványt osztottak ki. Az ünnepséget Glattfelder püspök beszéde zárta, aki rámutatott arra, hogy minden szeretet Jézustól származik, mert ő sugallta a jóságot az adakozóknak. Ki­fejtette, hogy minden ajándéknál többet ér a gyermek hálás, jó szíve, amivel viszo­nozza a szeretetet. Az ünnepség a gyermekek imájával végződött. 134 Az ez évben rendezett karácsonyi ünnepségeken összesen 1200 szeretetcso­magot osztott ki a nővédő. 1 1932-ben ismét több mint 1200 szegényt ajándékoztak meg. dec. 18-án du. 3 órakor a napközi otthon 80 gyereke kapott meleg ruhát és sze­retetcsomagot. du. 6 órakor a Szent Erzsébet Leánykör 20 tagját ajándékozták meg. dec. 22-én de. 250 elaggott és szemérmes szegény kapott meleg holmit. du. 5 órakor a gyermekklinika és gyermekkórház 20 gyereke kapott aján­dékcsomagot. dec. 24-én de. 12 órakor a fiókfogház 40 eütéltjét ajándékozták meg. du. 2 órakor a kerületi börtönben, ahol Glattfelder püspök is jelen volt, 800 elitélt kapott ajándékot. 136 1933. dec. 20. du. 3 órakor a napközi ünnepségén Kapossy Gyula mondott be­szédet, a kicsik pedig karácsonyi jeleneteket mutattak be, 90 gyermeket láttak el meleg ruhával, szeretetcsomaggal, kaláccsal és minden gyerek játékot is kapott. du. 6 órakor a patronessz testület tartott ünnepséget tagjai számára. 133 SzÚN 1930. febr. 6. 134 SzN 1930. dec. 23. 135 SzÚN 1931. febr. 19, Püsp. L. 3280/930. 136 SzN 1932. dec. 18, dec. 20, dec. 25.

Next

/
Thumbnails
Contents