A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 8. (Szeged, 2005)

ORBÁN Imre: Szokás vagy jogtalan haszonszerzés. Kalákaengedélyek körüli bonyodalmak a 19. század végi Makón

Más tisztviselők különdíjai Vajda István saját védelmében írt leveleiben, fellebbezéseiben a legérdekesebbek azok az adatok, melyek Makó város más tisztviselői, rendőrkapitányi alkalmazottai által szedett különdíjakra vonatkoznak. Nem kevesebbet állított, hogy a jegyzők is részesültek effajta fizetségben. 1900. június 22-én kelt levelében olvashatjuk: „Ez (ti. a táncengedélyek kapcsán szedett l-l Ft) miben sem különbözik attól, midőn a többi városi tisztviselők beleértve a jegyzőket is, felek érdekében szerkesztett kérvényeikért, bizonyítványokért, becslevelekért, adóbizonylatokért, bordély bárczákért stb. díjakat szedtek."

77 Ez mindaddig így volt, míg a város által alkotott szabályrendeletek a viszonyokat nem tisztázták, s az említett hivatalnokok számára törvényesen is engedte e díjak szedését. Vajda István enyhén szólva megütközött azon, hogy a polgármester és rendőrfőkapitány

78 azt állították, hogy nem tudtak a különdíjáról. Korábban mások is szedtek különdíjakat a városban. Midőn a kérdést rendeletileg szabályozták, az ő díjazásuk kérdése megoldódott. A kalákák szabályrendelete azonban nem tért ki az alkapitány fizetésére. Ezért mondhatta Vajda István: egyedül állok, aki „szabályrendeletüeg meg nem állapított díjakat szedett, és figyelembe veendő azon aránytalanság, mely a város tisztviselőinek javadalmazása körül fenn áll."

79 Rávilágít a hivatalnokrendszerben virult/viruló szabálytalanságokra. Általánosságban megjegyzi, hogy a megyében a szolgabíróságok alsóbb közegei és a községek alkalmazottjai vezetnek a szabálytalanul megállapított és szedett díjak tekintetében. Egyáltalán nem tekintik lelkiismereti kérdésnek a meg nem állapított díjak elfogadását. Hoz néhány makói példát is. A bordélybeli és a magán „kéjnők" bárcáit a rendőrbiztos állítja ki, aki ezért l-l Ft-ot kapott. Ezt több mint 25 éve gyakorlat. Hosszú éveken át szedte a már említett Váry Károly volt rendőrkapitányi fogalmazó, Csala Károly irodatiszt. Évente 80-100 Ft plusz jövedelmet jelentett ez számukra. A működő kéjnők száma egy-egy évben 26 és 30 között mozgott. A heti vizsgálatuk 13-15 Ft jövedelmet jelent az ellenőrzést végző orvosnak. Fejenként 50-50 krajcárt állapított meg ezért a szabályrendelet. A birtoknyilvántartő az adó- és értékbizonylatokért évtizedeken át szedett díjazást, holott ezt csak 1897-ben szabályozták rendeletileg. A városi jegyzők is szednek „belátásuk és tetszésük szerint" „magánmunkálatokért" különdíjakat, bár ezt kifejezetten tiltották nekik. Magánmunkákért csak akkor szedhető díj, ha az szabályrendeletüeg meg van állapítva, de „ez itt sose volt." Majd közli: a tanácsjegyző „emberemlékezet óta 50 kr. díjakat szed a bizonyítványok kiáUítása után." Más tisztségviselőknél az árvaszéknél (ülnökök, jegyző, köz76 Vajda István 1899. november 16-án (JEGYZŐKÖNYV 1899. november 16.) és 1900. április 29-én (JEGYZŐKÖNYV 1900. április 29.) tett vallomást. Az alispán fegyelmi eljárást elrendelő határozata ellen 1899. december 15-én fellebbezést nyújtott be Cseresnyés János helyettese polgármesternek (VAJDA István follebbezése 1899. december 15.) Ártatlanságát bizonygatva 1900. június 22-én az alispáni hivatalnak újabb levelet írt (VAJDA István levele 1900. június 22.) 77 VAJDA István levele. 1900. június 22. 78 Cseresnyés János, aki a vizsgálat idején helyettesítette a fölfüggesztett Széli polgármestert. 79 VAJDA István fellebbezése 1899. december 15.