A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 8. (Szeged, 2005)

BENDESI Gábor: Juranovics Ferenc helye a szegedi vendéglátás történetében

körülményt, hogy Dancziger vendéglős csak több mint három hónappal, az álta­lános gyűjtések elkezdése után, 1894. október 20-án nyitotta meg a Prófétát és még erre is rá kell számolnunk néhány hónapot, míg egy új üzletnél beáll a normál vendég szám. Ugyancsak jelenős, 11%-os részt képviselt a pincérek bálján befolyt összeg, mely így az év legsikeresebb rendezvényének volt tekinthető ebben a vonatkozásában az év során. Szeged bor és sörfogyasztása, a borhamisítási ügyek További érdekes információkat nyerhetünk, ha megvizsgáljuk a századvég alkohol fogyasztására vonatkozó szegedi adatokat, melyekből nemcsak a vendég­látóhelyek ez irányú forgalmára, hanem, a szegedi lakosság sör, illetve bor fo­gyasztási kultúrájára vonatkozólag is érdekes eredményeket kaphatunk. Ada­taink mind amellett fényt derítenek más országos tendenciák megjelenése, így a borhamisítás terjedésére is. 65 Szerfölött izgalmas összehasonlításokra adhat alapot, az italmérési illeték ki­vetése céljából,a „pénzügyőri bizottság" által összeírt bor, illetve sörfogyasztási ki­mutatások. Ez alapján kiderül, hogy a századfordulón még túlnyomórészt bor párti volt Szeged lakossága, hiszen az 1899-es évben 1980 hektoliter bornak és „csak" 1417 hektoliter sörnek jártak a végére. Ezek igen tekintélyes számok. Ha egy kicsit eljátszunk a népesedési számok, és a sör, illetve borfogyasztási adatok összevetéséből adódó lehetőségekkel, érdekes eredményekre juthatunk. Alapul véve az 1898. év végi 94.011 fős lakosság számot, a csecsemőktől a száz egy néhány éves matuzsálemekig terjedően, lekerekítve, minden szegedi lakosra évi 2 liter bor és másfél liter sör fogyasztás jutott. Az így kapott adatot megpróbál­3. ábra Az 1899. évi bor és sörfogyasztás Szegeden (hl-ben számítva) 65 A fönti ábrát a pénzügyi bizottság 1899. évi kimutatása alapján készítettem. SzH. 1900. jan. 14.,

Next

/
Thumbnails
Contents