A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

LENGYEL András: József Attila „kedves fiatal professzora”. Tóth Béla (1897-1958)

A világháborút követő nagy rendszerváltás újabb, jelentős fordulatot hozott életében. Egy ideig, az úgynevezett koalíciós években még megpróbált beilleszkedni. Szakmai múltja, készültsége és kvalitásai alapján kapott is lehetőségeket. A váltás után is változatlanul minisztériumi szolgálatban maradt. A minisztertanácsi jegyzőkönyvek regesztáiból (2003) tudjuk, hogy szociálpolitikusként még külföldi hivatalos utat is tett. A Minisztertanács 1946. július 26-i ülésének napirendjén, 124/26. tételként szerepel Tóth Béla külügyminisztériumi munkatárs kiküldetése a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet montreali ülésére (G. Vass szerk. 2003. 197.). Ekkor, régi beosztásának megfelelően minisztériumi tanácsos. Előélete, s az akkor zajló politikai folyamatok ismeretében azonban egyáltalán nem meglepő, hogy 1948-ban úgy döntött, elhagyja az országot. 1948. szeptember 20-án, hivatalos útlevéllel, Ausztriába távozott, ahol az amerikai katonai hatóságok szeptember 28-án menekültként vették nyilvántartásba. Az ekkor kiállított Certificate of identity szerint egy, még 1947. február 24-én kiállított okmánnyal sikerült elhagynia Magyarországot; magassága ekkor 165 cm, súlya 68 kg, szeme kék, haja színe barna volt. A menekült, az okmány szerint: official of the international Labour Office, Switzerland — azaz régi munkahelye, a BIT alkalmazottja. Bécsből azonban előbb még Münchenbe, az amerikai zónába szállították át. Menekülését, minden jel szerint alighanem szokásos gondosságával szervezte meg, mert hamarosan valóban visszatérhetett Svájcba, ahol ismét munkába állt a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalban. Sorsa tehát a szokásos emigráns-sorsokhoz képest jól alakult; ha nem is a háború előtti kondíciókkal, de biztos, jó egzisztenciához jutott. Második genfi életszakaszának részleteit nem ismerjük. Csak fiával folytatott (s érthetően körülhatárolt tematikájú) levelezéséből tudunk róla egyet s mást. így csak magánéletének néhány fontos eseménye rögzíthető. Ami biztos, mind egészsége, mind karrierje szempontjából túljutott már a csúcson. 1952. novemberében szívroham (infarctus myocardi) érte. Ebből viszonylag gyorsan talpra állt, de régi „rugékonysága" már nem tért vissza. Valószínűleg ennek érzelmi földolgozása is magyarázza, hogy megpróbálta rendezni magánéletét. Még 1952-ben hivatalosan is elvált feleségétől, majd feleségül vette Homola Adélt, akit már ő segített ki Svájcba, s akinek családját is hamarosan kivitette. Előbb a rue de la Madeleine-ben (bal parti óváros), majd a jobb parti Rue du Grand Pré egyik házában laktak. Hivatali munkájáról keveset tudunk. Fia életrajzi följegyzése szerint 1950 és 1956 között „a BIT levelezőinek munkáját ellenőrzi. Jelentéseiket olvassa, levelez velük, szerkeszt számukra egy időszaki kiadványt, mely tájékoztatja őket arról, hogy milyen kérdések foglalkoztatják a Hivatalt. Mellékesen és szükség szerint tanulmányokat ír (pl. a nyugat-német, belga és osztrák lakáspolitikáról jelennek meg [írásai] névtelenül a Revue-ben [...])." 1956-ban, saját autóján, háromezer kilométeres nagy utat tett meg feleségével a Rajna völgyében, Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban, Lotharingiában és Elzászban. „Nem nyaralás volt [ez], hanem valóságos tanulmányút." 1956. november 4. után, a fiatal magyar menekültek számára egy beilleszkedésüket segítő, Magyar Otthon (Foyer Hongrois) nevű sajátos intézményt alapítoLt,