A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

MÚZEUMOK ÉS GYÚJTEMÉNYEK - FÁRI Irén – NAGY Ádám: Szegedi vendéglátóhelyek képeslapokon 1900-1920

mértek italt a város területén. Sajnos a részletes, bennünket különösen érdeklő cím szerinti kimutatást nem mellékelte az újság. Az 1907-es szegedi út- és névmutató 11 kávéház tulajdonost, 41 vendéglőst, 150 bormérőt és a négy legnagyobb szállodát tünteti föl, azaz 206 nevet és helyszínt tartalmaz. Az útmutató adatgyűjtését nem tartjuk teljes körűnek, mivel már az 1853-54. évi összeírás alapján Szegeden 490 helyen fogyaszthattak a polgárok italt, ebből 12 kávéház, 15 vendégfogadó, 56 kocsma és 234 bormérés volt.

6 A valóságot a 462 italmérőhely közelítheti meg pontosabban. Természetesen az üzlettípusok sokat változtak az évtizedek folyamán. Az elnevezés alapján nem mindig lehet a szolgáltatás milyenségére következtetni. Cserzy Mihály a négy legrégibb múlttal rendelkező szegedi vendégfogadó közül a Feketesas és Hétválasztó modernizálásával egyidőben az Aranysasról és az Aranypáváról azt írja „megmaradtak annak a csárdaszerű ivóknak, hol estalkonyatra rendesen összeverődött egy sereg különféle foglalkozású vándor [...] kiknek egy része a fapadon, más része a fal mellett a földön podgyászolt le és ott aludta át az éjszakát."

7 A Feketesasnak az 1850-es évek végén már kávéháza volt és az igényeknek megfelelően állandóan újították. Itt kezdte hosszú és eredményes vendéglátói pályafutását a Kass család.

8 A kor szokásait, hangulatát, szemléletét és a változást érzékletesen fogalmazta meg a vendéglős családból származó és neves vendéglős családba nősült Tömörkény István.

9 1910-es novellájában ezt írta „elmúlnak apránként a régi vendégfogadók, ahogy a vasút nyomán elmaradtak az útszéli csárdák." A nagyvárosi léttel átalakult az életmód, az emberek egyre későbben feküdtek és egyre későbben keltek. Másfajta szolgáltatást igényeltek, mint amit az addigi hagyományos vendéglátás kínált. „Hová tűntek ezek a régi fogadók, kocsmák, bormérések, csárdák? Elmúltak, hogy helyet adjanak a kávéházaknak. [...] A kávéház török maradvány, a fogadó német származású, a polgári bormérés pedig magyar dolog. Régi tisztessége ugyan ma már nem az, ami régen volt. Régente a polgárnak jussa volt a maga termesztette borát kimérni anélkül, hogy abba finánc, boragár vagy bármely más szomorú istenteremtés beleszólhatott volna."

±0 A bormérő sört is mért, de hideg, sőt meleg ételt is adhatott a vendégnek. A címjegyzékekben nem különül el a termelői kimérés a korcsmától, a bormérő a vendéglőtől igen, bár az újságok hírei alapján sok esetben egyet jelentett. A kávéházak csak hideg ételt kínáltak. A vendéglátóiparban csak 1920-ban kötötték végre képesítéshez a szakma űzését. Az 1922. évi ipartörvény a szállodás, a vendéglős, a kávés és a cukrászipart képesítéshez és engedélyhez kötötte, a korcsma és a kávémérés engedélyhez kötött szabad ipar lett, a korcsmákban meg kellett szüntetni a főzést.

11 5 SZN 1907. április 27. S T. KNOT-IK 2002. 87. 7 CSERZY 1922. 36. 8 PÉTER .1986. 68-70. 9 APRÓ 2002. 158-172. 10 TÖMÖRKÉNY 1958. 412-415. 11 GUNDEL-HARMATH 1979. 03.