A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

LENGYEL András: József Attila „kedves fiatal professzora”. Tóth Béla (1897-1958)

szélsőséges körülmények diktálta intermezzo után — emigránsként. Élete tehát jórészt egy sajátos köztes helyzetben, a magyar viszonyok peremén zajlott le. Mindennek fölismerése óhatatlanul új, megvizsgálandó kérdéseket jelöl ki. Nyilvánvaló, hogy lényegesen többet kellene tudnunk genfi munkájáról, annak társadalomtudományos és szociokulturális következményeiről. Azaz: tudnunk kellene, milyen tapasztalatokra tett szert a BIT-ben, illetve svájci mindennapi életében, érintkezéseiben. S — ettől nem függetlenül — azt is meg kellene vizsgálni, hogy a hivatalos érintkezésben és az informális baráti kapcsolatokban milyen értékeket közvetített haza. Mivel és hogyan befolyásolta a magyarországi viszonyok alakulását. (Erre, legalábbis részben, levelezése szolgáltathat jó elemzési anyagot.) Nem kétséges, az a kapcsolatrendszer, amelyet Magyarországgal genfi évtizedeiben fönntartott, a nyugat-európai értékrend „átszivárgásának" egyik csatornája, eszköze volt. A pálya egészéből ítélve a József Attilával való találkozása nyilvánvalóan csak egy rövidke irodalomtörténeti epizód, jórészt filológiai érdekű mozzanat. De a dolog természete szerint így sem súlytalan. Nagy a valószínűsége, hogy ebben a tanár-tanítványi viszonyban keresendő a költő franciás vonzalmainak egyik összetevője, s itt keresendő franciás műveltségének alaprétege is. (Hogy konkréten mit tanult meg József Attila Tóth Béla kollégiumai keretében, további mikrofilológiai vizsgálatokat igényel.) Nem kétséges, persze, hogy pályamódosításával Tóth Béla föláldozott valami lényegeset saját emberi lehetőségeiből. Szükségszerűnek kell tartanunk, hogy azt az őt „túlélő" művet, amelyet halála előtt tervezgetett, soha sem írta meg, pedig tehetségéből futotta volna rá. A külső sikerek ára önmaga mindenoldalú érzelmi-intellektuális kiteljesítésének elmaradása lett. E helyzet — szimbolikus jelentőségű — fölismerésének kell tehát tartanunk, hogy a Magyar Otthon általa összeállított programjának egyik utolsó, halála előtt tizenegy nappal tartott előadása a nagy költővé lett tanítvány, József Attüa emlékét idézte föl. A tanítvány, akinek élete külső sikerekben meglehetősen szegény volt, valami olyat alkotott, amelyet a hajdani tanár, saját sikerei dacára, soha nem közelíthetett meg. Jegyzet: A tanulmány Tóth Béla hagyatékára épül; e — szövegben idézett és hivatkozott — dokumentumok részben eredetiben, részben fénymásolatban a szegedi múzeumban vannak. A lelőhelyet így külön-külön fölösleges (és helypazarló) lett volna megadni. Fölhasználtam dr. tech. Tóth Lórántnak, Tóth Béla fiának számomra készített életrajzi följegyzéseit is. Segítségét itt is köszönöm.