A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)
LENGYEL András: József Attila „kedves fiatal professzora”. Tóth Béla (1897-1958)
évben már a zólyomi állami polgári fiúiskola első osztályos tanulója volt, s ott végezte a második osztályt is. Ez az iskolatípus csupán szerény társadalmi elhelyezkedést ígért növendékei számára, legföljebb kispolgári egzisztenciát remélhettek a diákok. A második osztály elvégzése után azonban valami történhetett; vagy tehetségének nyilvánvalóvá válása, vagy a családfő anyagi helyzetének megerősödése megváltoztatta iskoláztatásának stratégiáját. A középiskola harmadik osztályát az 1909/10. tanévben már nem a helyi polgári fiúiskolában, hanem a besztercebányai kir. kath. főgimnáziumban kezdte meg. Sőt itt, mint egyik okmánya tanúsítja, 1910. február 21-től már teljes tandíjmentességet élvezett (a „besztercebányai főgim. ig. 1910. II. 21. 51. sz." határozata). Az 1909/10-től 1914/15-ig tartó hat besztercebányai gimnáziumi évéről keveset tudunk, de annyi bizonyos, jól tanult. Gimnáziumi végbizonyítványa, amelyet 1915. május 10-én állított ki Gaál Lajos osztályfőnök és Csallóközi Jenő igazgató, jeles tanulót állít elénk. Vallástan, magyar nyelv, latin nyelv, görög nyelv, német nyelv, történet, természettan, mennyiségtan, bölcseleti előtan eredménye egyaránt jeles rendű volt, jót csak egészségtanból és magaviseletből (!) kapott; „írásbeli dolgozatainak külső alakja rendes". Érettségijére egy hónappal később került sor; bizonyítványának kelte: 1915. június 15. E bizonyítvány kimondja, hogy „a középiskolai tanfolyamot [...] elvégezte s jó erkölcsi magaviseletet tanúsított, [...] érettségi vizsgálatot tett" magyar nyelv és irodalomból, latin nyelv és irodalomból, történelemből, matematikából és fizikából. A „szabályszerű követelményeknek jelesen megfelelvén, őt — mondja ki az érettségi bizottság verdiktje — a főiskolai tanulmányokra érettnek nyilvánítjuk". Egyetemre azonban ekkor nem kerülhetett; lehetőségeit két körülmény: a család anyagi helyzete és akkor már javában tartó első világháború erősen behatárolta, így, ambíciója és tehetsége ellenére, kényszerpályára terelődött. A 18. életévét még be sem töltött, alacsony (163 cm magas), vékony fiatalember szülei tudta nélkül sorozásra jelentkezett. Katonai minősítése: „Tauglich, ohne Gebrechen". A szülők, persze meg szerették volna akadályozni bevonulását, így édesapja elvitte a zólyomi állomásfőnökhöz, Lendácky úrhoz, aki hivatalnok-gyakornoknak ajánlotta a vasút kerületi üzletvezetőségénél, s az „elintézés idejére saját hatáskörében napidíjas távírászként" alkalmazta. Ám, jóllehet munkakörébe gyorsan és jól beletanult, felvételi kérelmét az üzletvezetőség elutasította — állítólag azért mert túl fiatal volt, még nem töltötte be 18. életévét. Am jellemző, hogy ha hivatalnok-gyakornoknak nem is, katonának így is megfelelt. 1915. október közepén vonult be a losonci k.u.k. 25. gyalogezred pótkeretéhez, ahol gyalogsági kiképzést kapott, majd tisztiiskolát végzett, aminek eredményeként szakaszvezetővé léptették elő. Hátországi kiképzése után az olasz frontra, az Isonzóhoz került. Katonaélményeit utóbb megírta, emlékezése a közelmúltban meg is jelent (Tóth, 2003). írása, amely a viszonyok és körülmények remek jellemzése, a maga nemében figyelemre méltó háborús visszatekintés, ám frontszolgálata pontos eseménytörténetét nem adja. így annyi bizonyos csak, hogy előbb Doljéban, egy hegy lábához szorult kis szlovén faluban ásták be magukat, ahol állóháború alakult ki a harcolók közt, majd 1917 februárjában alakulata a Monte Santóra vonult föl, erődítési munkálatokba kezdve. Itt kapta meg zászlósi kinevezését, 1917 áprilisában pedig sza-