A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

KLEM Rita: Kéthy Anna 1922-es választási kampánya

nézték a nőknek adandó választójogot. A férfiak bemutatták azt, hogy a nők „nem tudnak helyesen bánni ezzel a fegyverrel." Ennek ellenére a nőmozgalom úgy gondolkodik, hogy „nem úgy vélünk a bajokon segíteni, hogy kicsavarjuk a nők kezéből a választójog fegyverét, hanem úgy, hogy megtanítjuk a nőket a fegyverrel való bánásmódra." A pártnak, a nőmozgalomnak arra kell törekednie, hogy minden lehetőséget felhasználjon a nők politikai fölvilágosításában. A szocializmus igazságait és tanításait a családok körében is otthonra kell találjon. „Ha ez megtörténik, biztos, hogy nem mint szavazó csordák fognak az urnák elé járulni és az elkárhoztatástól való félelmükben a papjuk által javasolt jelöltre szavazni. Hanem azt a pártot, amely valóban a munkásosztály helyzetének megjavításáért, a haladásér, a kultúráért, anyagi, szellemi és erkölcsi jólétért küzd."

45 Mindent összevéve megállapítható, hogy a párt segítséget nyújtott a nőmozgalom kibontakoztatásához, ellenben egy fiatal, alig pár éves párttagsággal rendelkező, éleslátású politikusasszony hibákat vélt felfedezni a párt nőkkel kapcsolatos politikájában. Ez a fiatal politikus nem más, mint Kéthly Anna, akinek „Egyenlők vagyunk?" című levelét a „Nőmunkás" 1920. októberi száma közölte. „Sonka, kalács a kamrában, kamrakulcs a zsebemben, egyetek édes gyermekeim-, ezzel bíztatja a jó mostoha a gyermekeit, és ha a mi egyenjogúsításunkról van szó, rögtön a bezárt kamra előtt álldogáló éhes csemeték jutnak eszembe." — így indítja levelét Kéthly. Megállapítja, hogy a párton belül a nők egyenlő jogai papíron már megvalósultak, ugyanakkor a gyakorlatban egyáltalán nem érvényesülnek. A nők nem vehetnek részt a párt- és szakszervezet életében olyan mértékben, mint ahogy azt tudásuk megkívánná. Miért van ez így? — teszi fel a kérdést Kéthly. A válaszok pedig a következő tendenciát mutatják: a nők fölkészültsége, tudása nem kvalifikálja őket azokra a helyekre, ahonnan kifelejtik őket. Pártjának ezt a feleletét a politikus elfogadhatatlannak tartja. Véleménye szerint a vezetőség nem veszi észre azt, hogy a nőmozgalom tökéletesen tisztában van a nők hiányos tudásának, bátortalan érdekérvényesítésének, de eddig nem volt alkalmuk az okos fellépésre, hiszen jogtalanok voltak. Ebből logikusan következik a nőmozgalom legfontosabb célkitűzése: a jogfosztottság és a tudatlanság megszüntetése. A dolgozó nőket a társadalom problémái felé kell fordítani, be kell illeszteni őket a közösségi munkába. Kéthly szerint a nőket nemcsak a „főzőkanalak" világa teszi boldoggá, hanem az új tudás megszerzésének lehetősége is. A nők képesek a helyes gondolkodásra és a helyes cselekvésre. Azonban ez csak az oktatás, agitáció, szervezkedés, információátadás megvalósulásával lehetséges, ha erről a párt vezetősége nem vesz tudomást, az nem más, mint „kiabáló struccpolitika." Kéthly a következő találó hasonlattal illusztrálta a helyzetet: „ne jöjjenek nekünk azzal, hogy a nők félnek, nem mernek a fórumra lépni, hiszen az úszás világbajnoka is valószínűleg azzal kezdte rekordjainak sorozatát, hogy először nem tudott úszni." A politikus szerint lehetetlen, hogy a párt ne vegye észre a nőkben rejlő kiaknázatlan erőket, értékeket, ha ezt teszi, akkor ez a párt nem az újítás, hanem a maradiság alternatíváját választja.

46 45 Nőmunkás, 1920. november 1. 1. p. 46 Nőmunkás, 1920. október 1. 2. p.