A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

ORBÁN Imre: Egyházi beszámolók az 1918-1919-es forradalmak makói eseményeiről és a város megszállásáról

A jelentésben érintett főbb események: a püspöki lak és kápolna elfoglalása, a papsággal szembeni durvaságok, a tanító és betegápoló szerzetesnővérek elleni támadás, az egyházi oktatás megszüntetése, a hitoktatás korlátozása, az istentiszteletek körüli bonyodalmak, házkutatások, rekvirálás, a püspöki uradalom sorsa, a papok kényszermunkára vezénylése, Makó kiürítése, a francia és szerb erők bevonulása, a makói esperesi kerület plébániáinak helyzete. A plébános rendkívül súlyosnak ítélte az elmúlt időket. Mivel csak a kommünről írt, föltételezzük, hogy van/volt még egy, általunk eddig nem ismert levele, melyben beszámolt a december 13-án kelt írása és a Tanácsköztársaság makói hatalomra jutása (március 22) közti idő történéseiről. Bezdán József az Egyházat ért támadásokat foglalta össze. „Rettenetes időket éltünk át", jellemezte tömören a proletáruralmat. írása nem nélkülözi az önkritikát sem, bíráló hangon szólt egyes paptársai magatartásáról, anyagiasságáról. A Tanácsköztársaságban Bezdán semmi jót nem látott. Megaláztatásokról, inzultusokról tudósít, melyeket nap, mint nap el kellett viselniük, és taglalja a papságnak, a szerzetesnővéreknek és a népnek erre adott válaszait. Kidomborítja, hogy az időszak alkalmat adott a hősiességre, a hitvallásra, s lényegében a keresztény nép bizonyította is az Egyház iránti hűségét. „Sor nagy lelki örömök részesévé tett bennünket látva a jó hívek tüntető ragaszkodását templomhoz, iskolához és papjaihoz. Ismét és ismét beigazolva láttuk a Szentkönyv szavait: a pokol kapui sem vehetnek erőt mirajtunk." — olvassuk a bevezetőben. Majd kissé később így foglalta össze az eseményeket: „örültünk, hogy Jézusért szenvedhettünk. " A tanácsuralom egyre számosabb és durvább hatalmaskodása egyébként még a benne hívők nagy részét is elidegenítette a proletárhatalomtól. Bezdán nem sokra becsülte az új berendezkedés követőit. Világnézetileg, értékrendileg alapvetően eltért tőlük. Teljesen elhatárolódva a „mi" és „ők" szemlélet jellemzi írásait. Saját erkölcsi rendjének igaz voltában bízva igyekszik mindvégig megtartani autonómiáját, de ez még sem jelentette a kapcsolat teljes megszakítását. Egyfelől, ha beidézték vagy vitték, akkor mennie kellett, másfelől, ha alkalom volt rá, kifejtette a véleményét. így olvashatjuk, hogy az összes egyházi ember kioktatásakor „én szólaltam fel", vagy a „direct. elnök kérésére assistáltam", „megmondtam", „figyelmeztettem", „szemökbe vágtam", „nagy gondot okozott, hogy... eltérítsem attól a rögeszméjétől." Belső emberi érzéseit tárja föl, mikor így írt: „bátorságot nyerve felmentem hozzájuk." A plébános magatartása nem a régi rend iránti hűségében gyökerezett, az eltörölt királyság kérdése például föl sem vetődik beszámolóiban. A mindennapi élet dolgait látja radikálisan másként, mint a kommunista uralom. Ezért beszél elvakított csőcselékről, iparos legényekből összeverődött direktóriumról és így tovább. A „rettenetes terror" tükrében egészen odáig megy, hogy a főkolomposokat el kell távolítani, s némi iróniával jegyzi meg, „Sudánba" kell deportálni őket. A levél alaposan részletezi a képtelennél képtelenebb dolgokat, melyek megtörténtek. A szörnyűség taglalása még humoros eset előadásra is alkalmat adott. Komikus lehetett, amint Klivinyi káplánt a Maros partjára rendelték ki munkavégzésre, s vele az asszonyok is kivonultak a Maroshoz, ott siratták az ifjú papot, s a direktórium megrettenve már kérlelte a káplánt, hagyja abba a munkát. „Szörnyű nagy lett a böcsülete, heteken át másról sem beszéltek Makón, mint hogyan forgatta