A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

PÁL József: A szegedi zsidóság 1918 előtti gazdasági és társadalmi szerepe, a hitközösség és a zsidó egyletek szociálpolitikai tevékenysége

A gyermekeket 6 éves korban vették föl, és a fiúkat 13 éves korban, a lányokat pedig 15 éves korban bocsátották ki. Az 1905. ápr. 9-i közgyűlésen fölvetődött a ki­bocsátási korhatár fölemelése, de a tervezet megvalósulásáról nincsenek ada­taink. 329 Az intézetből kiköltözött gyermekeknek az árvaegylet igyekezett jó állást sze­rezni, és továbbra sem veszítette őket szem elől, felügyelete alatt álltak, sorsuk alakulását figyelemmel kísérte. 330 Az 1909. márc. 28-i közgyűlésen határozat született, hogy az árvaházban gyer­mekkönyvtárat létesítenek a gyermekek számára. 3 Az 1911. márc. 5-i közgyűlésen az árvaház és a menház egyesítésének gon­dolata vetődött föl, de végül az egyesítést későbbi időre halasztották. 332 Az árvaház fenntartásának forrásai Szerény, de biztos forrás volt a rendes tagok által befizetett évi 4 forintos, il­letve koronás tagdíj, de az egylet fő bevételi forrását az alapítványok és ado­mányokjelentették, melyek — mint láttuk — az árvaház felépítéséhez is döntő mér­tékben járultak hozzá. Most csak azokról lesz szó, melyek az épület felépülte (1895. máj.) után születtek, és a működés költségeit biztosították. Alapítványok Az árvaház felépülte után az alapítványok tételének üteme némileg csökkent. Az első jelentősebb alapítvány 1897-ben született, özv. Milkó Jakabné nevéhez fű­ződik, és összege 3500 frt-ot tett ki. 333 1903-ban a zsidó népiskola egyik volt kiváló tanítójának emlékére tettek tanít­ványai 223 K-ás alapítványt. Az összeg kamatait az árvaház egyik jó magaviseletű növendéke kapta ösztöndíjként. 334 Kohn Mór nagykereskedő neje, Steinitz Laura ugyanebben az évben egy 1000 K-ás alapítványt tett, melynek kamatait egy, a zsidó árvaházban nevelkedett le­ánynak adták, amikor az önálló kereseti pályára lépett, vagy férjhez ment. 335 Holtzer Jakab a 70. születésnapja alkalmával a saját és felesége, szül. Gruber Júlia neve alatt az árvaház és a menház céljaira létesített 2000 K-ás alapítványt. A következő igazán nagy alapítványokat 1910-ben tették: Neubauer József 1000 K, Eisenberger Nándor 1000 K, Bokor Adolf 500 K. 337 Az egylet alapításának elindítója és mostani elnöke, dr. Goldschmidt György ny. kórházi főorvos, doktorrá avatásának 40. évfordulója alkalmából 5140 K-ás alapítványt tett, melyből 1000 K-t juttatott az árvaháznak. 338 329 Sz.N. 1905. ápr. 10. 330 Sz.N. 1899. márc. 7. 331 Sz.N. 1909. márc. 30. 332 Dm. 1911. márc. 7. 333 Sz.N. 1898. ápr. 19. 334 Sz.N. 1903. márc. 22. 335 Uo. 336 Sz.N. 1905. febr. 3. 337 Sz.N. 1910. márc. 31. 338 Sz.N. 1912. febr. 15. és Dm. 1913. márc. 30.

Next

/
Thumbnails
Contents