A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

RESCH Béla – MARJANUCZ László: A magyar tudomány mecénása. Marczibányi István élete

burgok német birodalmon belüli terjeszkedését hevesen ellenezte Poroszország, emiatt 1779-ben háború robbant ki a két fél között. A férfiágon kihalt bajor Wittelsbach-család örökségére igényt emelt Ausztria, amit viszont Poroszország nem tűrhetett.

14 Marczibányi István „a burkus háborúban" 7 lovas és 7 gyalogos katonát állított ki, azon kívül a hadseregnek 30 lovat 1 000 pozsonyi mérő zabot valamint pénzt adott. Cselekedét az uralkodó a „nemes hazájához" és „koronás fejedelméhez" való tántoríthatatlan ragaszkodásként fogta föl, amely magára vonta a „jelesebb urak figyelmét", s megnyitotta előtte a bekapcsolódást az országos közéletbe. Ennek első állomása a Temesi Bánság 1778-ban történt visszacsatolásakor tanácsosi munkára kapott megbízatás volt. Ez azt jelentette, hogy a visszacsatolt térség beillesztésénél a vármegyei szervezetbe igényt tartottak a Csanád megyében szerzett tapasztalataira. Tanácsadói tevékenysége azonban oly sikerrel járt, hogy különböző hivatalokat kínáltak föl neki, de közülük egyiket se fogadta el. Végül 1780-ban a császári bizottság fölkérésére mégis vállalta a tartományi biztosi hivatalnokságot és viselte az ezzel járó királyi tanácsosi címet.

15 A Temesi Bánságban Mária Terézia visszaállította a megyei közigazgatást, de II. József hamarosan megszüntette a nemesi vármegyék autonómiáját. Marczibányi István, aki királyi biztosként elnyerte mind a katonai, mind a civil elöljárók bizalmát, az egykori Bánátban szolgálta teljes jóhiszeműséggel a fölvilágosult abszolutizmust. Munkájával elégedettek voltak, olyannyira, hogy az időközben megüresedett Csanád vármegyei alispáni széket, mint egyetlen alkalmasnak, neki ajánlották föl. 1783-1786 között a kerületbe sorolt Csanád vármegye alispánja lett. Jóllehet ez a vármegye nem volt azonos a régi nemesi vármegyével, hisz önkormányzatát, szabad tisztviselő-választási jogát II. József fölfüggesztette, mégis igyekezett a lakosság érdekeinek megfelelően munkálkodni. „Fáradhatatlan gyorsasággal és elmeséggel járt el a rábízott ügyekben, ami a katonai és polgári rend nagy megelégedésére szolgált" — írták róla. Jóllehet nem volt nagy kedve hozzá, de ahogy korábban is, most is „rászorították" a hivatalviselésre.

16 Alkotó tevékenységét nagyban befolyásolta a szervezetén korán elhatalmaskodó betegség. Ezért 1786-ban lemondott hivataláról és csak birtokaival törődött, de 1790-ben újra vállalta a diétán a vármegyei követséget. A reformkort gondolatban megalapozó országgyűlés korszakos jelentőségű volt, amit Marczibányi István ablegátusként aktívan formált, de ami élete utolsó diétái fellépésének bizonyult.

17 Ezután betegsége és kiterjedt birtokainak fokozott felügyelete miatt egyre kevesebbet vett részt közügyekben. A közszereplés napi tájékozottságot igényelt, s ennek már nem tudott eleget tenni, a birtokok szakszerű gondozása pedig egzisztenciális kényszer volt. Egy későbbi példa jól megvilágítja az okszerű gazdálkodás fontosságát. A Lőrinc öccsétől való Lajos, az Imre öccsétől származó Antal és Lőrinc (III.), vagyis unokaöccsei 1834-ben panaszos beadványt nyújtottak be Torontál vármegye köz14 GONDA Imre - NlEDERHAUSER Emil: A Habsburgok. Gondolat. Budapest, 1978. 133. 15 Tudományos Gyűjtemény 1818. VII. 112. Bp. 1897. 193. 16 BOROVSZKY Samu: Csanád vármegye Története. 17 MARCZALI Henrik: Az 1790/91-diki országgyűlési története. I. 2. Bp. 1907. 107.