A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)
GLÜCK Jenő: Az aradi 1848/49-es gyűjtemény és a 13 vértanú emlékezete
A vértanúk hamvainak ügye sürgetővé vált, mivel a város a Felsőtemető régi kriptáinak eladására készült. Ilyen körülmények között került sor 1956 szeptember 5-én az aradi tartományi múzeum munkatársai részéről a Steiner kriptába befalazott vértanúi földi maradványok kiemelésére. Felkérték közreműködésre Pataki Sándort, az egykori ásatási bizottság élő tagját, illetve tanúságtételre Barthel Ernőt és Huyer Pált, akik a befalazásnál működtek. Megállapítást nyert, hogy a kripta megfelelő rekesze érintetlen. Az elzáró tábla eltávolítása után a tanúságtevők úgy találták, hogy a Kara Győző lakásán készített csomagok alakzata változatlan, csupán a papírburkolatot érintette az idők múlása. Zala Bélának, a múzeum igazgatójának utasítására a teljes anyagot az 1848-49-es gyűjteményhez csatolták. Terv merült fel alapvető tudományos vizsgálatra, ennek végrehajtása azonban akadályokba ütközött. 81 A múzeum munkatársai újabb kísérletet tettek az egykori mikelakai katonai temetőben a várban 1849 és 1856 között elhunyt foglyok sírjainak felkutatására. E kísérlet is eredménytelenül végződött és a kor szereplői közül csupán Howiger sírkövére akadtak. A temetőt 1977-ben végképp megszüntették. Ugyanebben az időben Világoson helyi kezdeményezésre talapzatáról eltávolították Bohúsné, Szögényi Antónia bronz mellszobrát. Az aradi múzum közbenjárására mellőzték beolvasztását, majd visszahelyezték. E téren nyomós érvnek számított, hogy nemcsak a börtönökbe szenvedő 1848-49-es magyar forradalmárok segélyezésében játszott vezetőszerepet, hanem több román forradalmárt is támogatott, többek között Eftimie Murgut, a bánsági román forradalmárok vezérét. Az 50-es évek vége felé kialakuló légkörben az 1848-49-es forradalom hagyományainak művelésében megtorpanás mutatkozott. Újra felszínre kerültek a minden történelmi forrásanyagot nélkülöző „érvek", amelyek a 13 vértanút az erdélyi románok elleni vérengzésben való részvétellel gyanúsították és amelynek 40.000 áldozta volt. Újra felmerült az a „nézet", hogy a Szabadság-szobor Nagy-Magyarországjelképe. Ilyen körülmények között a Szabadság-szobor visszaállítását a betonalap kiöntése után központi intézkedésre leállították. A szobrászati elemeket katonai felügyelet alatt a várba szállították. Nemsokára újabb határozat született, amelynek alapján a Szabadság-szobor helyébe román katonai hősi emlékművet emeltek (1960). A Vesztőhely parkosítását nemcsak szüneteltették, hanem utóbb az ültetett fákat kivágták. Az első világháború utáni földreform végrehajtása után, a Vesztőhely számára fenntartott tér legnagyobb részét kiosztották más létesítmények részére. A hatvanas évek vége felé a politikai helyzet váltakozásai visszahatottak a 13 vértanú emlékének tiszteletére is. A Vesztőhelyen emlékezésekre került sor és a bukaresti „Előre" című központi magyar nyelvű újság 1969-ben elevenítette fel a 13 vértanú emlékét. 82 81 MESSZER Sándor: Exhumálták a bitón kivégzett öt forradalmár tábornok csontmaradványait. Vörös Lobogó 1956 X 6. 82 Előre 1969 LX 5 - X 4 „Aradi Epilógus" címen.
