A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)
KOMOLY Pál – MIKLÓS Péter: Oltványi Pál végrendelete
nem voltam képes jobb eredményt elővarázsolni. Talán most, ezen alapítványom által segíthetek a szegedi betegek szánalomra méltó helyzetén, mely által nemcsak testi, hanem lelki sebeiket is orvosolni szándékozom. Midőn 1896. évben édes magyar hazánk ezredéves, én pedig áldozásságomnak 50 éves jubiláris ünnepélyét tartottam és március hó 10-én Máriacellben ott azon Mária oltárnál bemutattam, hol 1857-ben a hazánk b. e. herczegprímása Scitovszky János által vezetett országos processziónak nagy zászlóját tartottam a szent mise alatt. Mielőtt elutaztam oda, egy 120 000 koronás alapítványi tőkét tettem le a ftő. csanádi káptalannál egy lezárt és csak halálozásom után felnyitható G. alatti másolatban ide zárt levél kíséretében, melyet azt másolatban H. alatt idezárt levele szerint kezelés végett át is vett. Ezen tőkék és ami tömegi vagyonom volt, a végintézkedésemben fölemlített hagyományok és alapítványok után még fennmaradt, mely ha a jó Isten megőrzi nagyobb kártól azt, mely még körülbvelül ennyi lesz, e szent czélra hagyományozom a kórházi vezető és az abban ápoltak köszönjék meg ne nekem, hanem velem együtt az Ég Urának, hogy a mellém rendelt őrangyalom tanácsát követtem ez ügyben és szülővárosom szegény betegeiről is gondoskodhattam. XX. Kijelentettem e helyen azt is, hogy a végintézkedésemben hagyott alapítványok és segélyezések után az úgynevezett, az örökösödési adót, az illetéket hagyatéki tömegem fogja fizetni, csak az átvételi nyugták bélyegeit viselik az illetők, ezektől már nem tudom őket felmenteni, de a tömegi vagyon utáni kamat és a bírósági letárgyalásig tömegesen fogja növelni, mert csak akkor léphetnek az illetők a hagyományom s alapítványom birtokába. Azonban megengedem, hogy a XVII. pont alatt a rokonokat illető 7 000 koronából és a XI. pont alatti I. szám 3 500 koronából, úgy a XXI. pont alatti cselédek fizetése is, mihelyt a pénztári állapot megengedi, ha nem is egészen, legalább annak 2/3-ad részében kifizettessék, a többit majd átadhatják végrehajtóim a bírói letárgyalás után. XXI. Házi könyvemben föl van jegyezve cselédeimnek neve és havi fizetése és úgy a hátralékai is. Halálozásom után 3 havi bért kapnak jutalmul. Opicz Mária, aki 1884 év óta szolgál, mint szobaleány nálam hűségesen és nemcsak engem betegségemben ápolt. Volt házvezetőnőmet az öreg Meizner Antóniát is, ki 30 évig hűségesen gondozta a házam ügyeit, súlyos betegségében szeretettel ápolt és aki 1886. március hó 18-án, midőn estve 6 álarcos rabló csalfa módon betört házamba és őt ezek — mert a szobába beereszteni vonakodott, meg is verték, és csak nagy lármájával szerencsésen futásra is kényszerítette őket. Opicz Máriának eme hű szolgálatáért, ha halálom őt még házamban találna, avval akarom megjutalmazni, hogy végrehajtóim 4 000 koronát járadéki kötvényben adjanak át a szegedi alsóvárosi apácza zárda főnöknőjének, ki ennek kamatát nyugtájára, ha életben létét igazolja lelkésze azon, újévre átküldi neki, kezelési költség gyanánt 3%-ot megtarthat magának abból a főnöknő. Halálozásom után eme 4 000 koronás tőke is a népiskolai fenntartási alapjának fog jövedelmezni. Midőn Opicz Mária házamból távozni fog,