A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

T. KNOTIK Márta: Gyógyszertárak Csongrád megyében (1738-1947)

készülhetett a berendezés üvegezésére rímelő két kicsiny, maratott ablakszem is, amely mutatóba maradt ránk a volt patikabejárat ajtaja fölött, amik talán Pór Sándor „üvegfestészeti műintézet"-éből valók. A patikabelső részletét egy 1902 körüli fénykép őrzi, melyen Bokor Adolf (a második) és alkalmazottai is láthatók (a nagyedik Varró Aladár Béla) a jellegzetes bútorzattal körülvéve (9. kép). Erre a berendezésre még 1932-ben is elragadtatással emlékeztek a Drogista lapban: „A Híd utcai gyógyszertárat, a legmodernebbül rendezték be. Olyan művészi volt a patika berendezése, hogy különösen ebben az időben messze földről jöttek szak­emberek annak megtekintésére." 66 A bútorzat a megrendelő Bokor Adolf gyógy­szerész igényességét és kitűnő ízlését tükrözi. A historizáló patikaberendezést a Művelődésügyi minisztérium 1973-ban védetté nyilvánította, 1982 óta a Móra Fe­renc Múzeum kiállításán látható (44. kép). — 1893-ban a patika Vajda Imre tulajdona, augusztusban a belügyminisztéri­um tudomásul vette, hogy özv. Bauer Józsefné és érdektársai gyógyszertárukat el­adták — az anyagiakkal rendelkező — Vajda Imrének. A Bokor és Vajda társas vi­szony (1896/245: Bokor A. és Vajda) azonban továbbra is megmaradt. (Ezidőtájt lehetett évekig a patika „első alkalmazottja" Franki Antal, aki 1900-ban megvette a Szent György gyógyszertárat.) Majd 1914-ben Bokor Adolf a Boldogasszony sugárútorn nyitott patikát, de — leánya szavaival élve — „a világháborús hadiköl­C8Önnel a patika is odalett". Bokor (Baumer) Adolf 1861. február 14-én Beleden született, nevét 1886. február 23-án magyarosította. 67 A Lloyd-Társulat elnöke, 1927 előtt készült fényképét (10. kép) a Szegedi Levéltár őrzi. 68 1917-ben a gyógyszertárat Szittner János béreli, kezelője Ajtai Júlia (1918/135: Vajda Imre, b. Szittner János, k. k. Ajtai Júlia). — 1920-ban a patika már Vajda Imre és Szűcs Béla tulajdona, kezelője továbbra is Ajtai Júlia (1921: Vajda Imre és Szűcs Béla, k. k. Ajtai Júlia). — 1921-ben Szittner János és Nindl János gyógyszertára (1922/307: Szittner János és Nindl János), telefonszámuk: 38. — 1922-ben a patika Mocsári Sándor tulajdona (1923/256: Mocsári Sándor). — 1923-tól Mocsári Sándor és Traubermann Ernő a tulajdonos (1924/270: Mo­csári Sándor és Traubermann Ernő). 1924-től kezelőjük Mocsári Sándor lett (1925/430: k. Mocsári Sándor), telefonszámuk: 391. 1925 karácsonyán Mocsári patikáját átköltöztette az Új Mayer házba a Kele­men u. 11. szám alá. 1926-ban a patika átmenetileg a Nyiregyháza Vidéki Taka­rékpénztár tulajdona (1927/467: Nyiregyháza Vidéki Takarékpénztár, k. ?). — 1926 júliusától a gyógyszertár Lipschitz Józsefé, kezlője Lipschitz Lajos (1928/499: Lipschitz József, k. Lipschitz Lajos). A patika modern vonalú portálját lefényképeztették a Szeged című könyv számára (11. kép). 66 1888: SZN. febr. 17. Újdonságok; SZH SZN márc. 14. Helybeli újdonságok, Újdonságok; SZH SZN máj.6. hirdetések, Újdonságok; Csmép. 367. SZN 1893. júl. 20. Újdonságok. Magyar Drogis­ta 1932. márc. 25. T. KNOTIK Márta: A Megváltó patika berendezése. Délmagyarország 1984. szept. 29. VIDA Mária: Patikamúzeumok - Műemlékpatikák Magyarországon. Budapest, 1996. 78. és 112. kép. 67 SZN 1893. aug. 15. Újdonságok. Lásd Szent György gyógyszertárnál. Lásd Csillag gyógyszertár­nál. Bokor Júlia szíves szóbeli közlései. 68 Közölve, KISS - TONELLI - SZIGETHY: Szeged. Szeged, 1927. 228.

Next

/
Thumbnails
Contents