A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

NAGYGYÖRGY Zoltán: Horgos helytörténetének kutatása és kultúrájának helyzete

kereskedő, Bodvai Károly (1864-1915) akinek vegyesárú üzlete az egykori Nagy utca és Vasút utca sarkán állt, Donath Andor, akinek a vaskereskedése a Nagy utcán volt, Kováts József, majd Vass Jenő (1897- ?). A Horgosi-Királyhalom ter­melte messzi földet bejárt szőlő és borok hírére a budapesti Magyar Fénynyomdai Rt. adott ki képeslapokat. Régi képeslapok megtalálhatók mind a nagyobb gyűj­tőknél, mind a budapesti Országos Széchényi könyvtár gyűjteményében, és a szerencsi Zempléni Képeslevelezőlap Múzeumban, ahol szintén ritka képeslapok vannak. Mindig voltak és lesznek olyan lokálpatrióta krónikások és történelemked­velők, akik kellő kutatási lázzal és szakértelemmel igyekeznek kutatni a múltunk történéseit. A történelemben az írott emlékek tekinthetők hitelesnek. Szájhagyo­mányokra nem szabad hagyatkozni, az csak kiegészítőül szolgálhat! Horgost, vagy a Horgosi-Királyhalom helytörténetét kutatónak kívánatos végigjárnia a Gyetvai Péter által már kutatott helyeket is! Először a régi könyveket és folyóira­tokat kell átnézni, hogy eddig mit tártak fel és írtak meg. Csak ezt követőn cél­szerű levéltári kutatásokba kezdeni. De mindenhol először a repertórium kikérése az elsődleges! Horgos és területének régi hivatalos dokumentumai és térképei a Csongrád megye egykori székvárosaiban találhatók: Szegeden a Somogyi-könyvtárban és a Csongrád Megyei Levéltárban, a Móra Ferenc Múzeumban — ennek helytörténeti részlegében, a Fekete Házban. Szentesen a Csongrád Megyei Fióklevéltárban. Hódmezővásárhelyen a Csongrád Megyei Fióklevéltárban találhatók Horgos régi kateszteri térképei. Ezen kívül Budapesten az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Országos Levéltárban sok horgosi vonatkozású adat található. Többek között a Horgost újratelepítő nemes Kárász család korabeli levéltára (lásd. P szekció, Családi és személyi fondok.). Budapesten a Központi Statisztikai Hivatal Levéltára, a Közlekedési Dokumentációs Rt. Levéltára, és az Országos Hadtörténeti Múzeum Levéltára kutatandó. Szabadkán és Zentán a városi könyvtárban és le­véltárakban. Fontosak a horgosi vonatkozású egyházi dokumentumok: a Ka­locsai Érseki Levéltárban, az Esztergomi Káptalan Levéltárban, a Váci Püspöki Levéltárban és a horgosi plébániahívatal levéltárában találhatók. Létezik még több, itt nem említett dolgozat, szakkönyv vagy dokumentum is, melyek különböző terjedelmekben foglalkoztak Horgosai és térségével. De biz­tosan van még több olyan is, melyek felkutatásra várnak. Az itt felsorolt szakiro­dalom és lelőhelyek csak a legfontosabbak és legismertebbek.

Next

/
Thumbnails
Contents