A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

GLÜCK Jenő: Az aradi 1848/49-es gyűjtemény és a 13 vértanú emlékezete

Bizonyos nem éppen barátságos hangok megjelenése a Magyar Párt helyi vezetőjét arra késztette dr. Velcsov Géza volt alpolgármester irányításával, hogy további hivatalos eljárást szorgalmazzanak. Elérték, hogy dr. Ursu polgármester megfelelő engedélyt állított ki. Ugyanakkor kiküldték dr. Nichi Lazar, kultúrpalotái igazgatót, valamint Nestor Covaci muzeológus-régészt a munkálatok szemrevételezésére. A munkálatoknak azonban hamarosan végeszakadt. Néhány helytörténész, köztük Isaia Tolan, kampányt indított az ásatások ellen, amelynek irredenta jelleget tulajdonítottak. A nemrég megjelent „Stirea" című helyi lapban széleskörű támogatást élveztek. Fellármázták a nacionalista bukaresti sajtót, sőt intervenciók történtek kormányszinten is. Az ásatások tudományos értékét lerontandó érvek összefoglalását május 26-dikán jelentették meg a Stirea-ban. így belekapaszkodtak abba a ténybe, hogy a sírok feltárása a régi marosi-híd közelében történt és a Kara Győző által helyesen akasztófa maradványoknak minősített fadarabokat a lebontott híd maradványainak hirdették. Az emberi maradványokat ott 1848/49-ben elesett katonákkal hozták kapcsolatba.

71 Időközben bukaresti intézkedésre vizsgálat indult, amely újabb vitát eredményezett, így például dr. Nichi Lazar megjegyezte, hogy az akasztófa-darabok azért sem lehetnek autentikusak, mivel a múzeumban ilyenek már régen kiállításra kerültek. Kara Győző azonban bebizonyította, hogy azok valójában a régmúltban készült „jóindulatú" hamisítványok. Végül, határozott intézkedések történhettek Bukarestből, amely az ügy vizsgálatával Vulpu Constantin, főügyészt bízta meg, és a szakvizsgálatra kiküldte Jonescu törvényszéki főorvost. Bizonyos huzavona után a főügyész, illetve szakközege figyelmen kívül hagyták a műemlékek országos bizottságának időközben beérkezett pozitív véleményezését és elrendelték az ásatások nyomán felszínre hozott vértanú csontmaradványok földbetemetését, ami végsősoron végleges pusztulásukat okozta volna. Az már a helyi magyar vezetők ellenállásán és Kara Győző ügyességén múlt, hogy július elsején a maradványokat utolsó pillanatban a Steiner kriptába falazták be. A kérdés azonban mégsem volt lezárva. A széleskörű sajtóvisszhang, valamint a román akadémia érdeklődése napirenden tartotta a történteket. Nem lekicsinyelhető nemzetközi érdeklődés is mutatkozott. Ezek eredményeképpen a történelmi emlékek bizottságának erdélyi részlege, Constantin Daicoviciu, a nagyhírű régész aláírásával ellátott 391/1932 sz. engedélyével a további kutatást biztosította (1933). Valójában a helyi hatóságok korlátozták a munkálatokat és főképpen kikötötték a nyilvánosság teljes kizárását. Csupán a befejezést követően kerülhetett sor sajtóközleményre. A szeptember 14-én indult rövidéletű munkálatok levezetése Kara Győző vezetése alatt működő nyolctagú bizottságra hárult, amelyben résztvettek az előző év kutatási vezetői, valamint két hivatalos delegátus. A későbbi kiadványokban szűkreszabott adatokból kiderült, hogy továbblépés történt Damjanich és Lahner sírjának azonosításában és sikerült felfedezni Török Ignác és Pöltenberg Ernő nyughelyét. 71 Stirea 1932 V 26.