A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

GLÜCK Jenő: Az aradi 1848/49-es gyűjtemény és a 13 vértanú emlékezete

tehát bizonytalan, hogy a 6-os kapu mellett földelték el, vagy átszállították a mikelakai katonai temetőbe. A legtöbb gondot a vesztőhelyen kivégzettek sírjai okozták annak ellenére, hogy feltétlen bizonyíték tanúsította, hogy Aulich Lajos, Knézich Károly, NagySándor József, Pöltenberg Ernő, valamint Török Ignác tetemei a helyszínen maradtak. Több kísérlet történt a helyzet tisztázására. A Pöltenberg-család már régebben hadügy miniszteri engedéllyel kísérletezett, eredmény nélkül. A mausoleum és emlékpark tervének kapcsán 1910-ben újabb kísérlet történt a város kezdeményezéséből. A vesztőhelyi obeliszk 45 m-es körzetében ástak. Ujabb kísérlet kezdődött 1911 októberében és odáig mentek, hogy behatoltak az obeliszk dombja alá is. Az igazság az, hogy csupán jóval később, 1932-33-ban tisztázódott a helyzet.

64 A 13 vértanú örök nyughelyének méltó biztosításának igénye napirendre tűzte a többi áldozatok kérdését is. E téren foglalkoztak Lenkey János és Ormai Norbert sírjával is. Az aradi Otemető bezárása és fokozatos felhasználása a városterjeszkedés keretében, veszélyeztette mindkettőjük sírját. Mint ismeretes, Lenkey Jánost az aradi hadbíróság halálra ítélte, de az események súlya alatt megbomlott lelkiállapota következtében kivégzése elmaradt. 1850-ben bekövetkezett halála nyomán ismeretlen körülmények között a halottszállító szekér nem a mikelakai katonai temetőbe érkezett, hanem a városi temetőbe és ott temették el. Sírjára utóbb emlékoszlopot állítottak. A fent említett urbanisztikai változások következtében 1906 március 29-én a polgármester és a hivatalos bizottság jelenlétében exhumálták Lenkey és Ormai földi maradványait, majd új koporsóba helyezték el. Végül mindketten az 1849 február 8-iki hősi halottak közös sírjának közelében kaptak nyugvóhelyet.

65 Kísérletek történtek a mikelakai temetőben elhantolt vár foglyok sírjainak feltárására, elsősorban Bergmann ezredes nyughelyének biztosítására. Uj helyzet állt elő 1919 júliusában, a román királyi közigazgatás hivatalba lépése nyomán. Csakhamar folyamatba tették a földreformot, amelynek intézkedései Erdélyben jóval radikálisabbak voltak az ország többi területéhez viszonyítva. Intézkedései érintették a városok földtulajdonát, így az egykori Pokornyi uradalom is felosztásra került. Kivételt képezett az obeliszk és közvetlen környéke. Másrészt megkezdődött a városkép átalakítása. Ennek következtében Velíci prefektus intézkedésére előkészületek történtek a Szabadság-szobor lebontására. Az 1919 október 10-én kelt 3305/1919 sz. határozatának indoklása kifejezte álláspontját, amely szerint ellentmondást lát a szobor jellege és a városnak Romániához tartozása között. A határozat támogatói mellett nem kevés negatív visszhang hallatszott. Több oldalról felvetették, hogy a tábornokok csapataiban ezres nagyságrendben románok is harcoltak. Hírek hallatszottak amerikai oldalról és felmerült kritikákról, amelyek az ott uralkodó Kossuth tiszteletből és az 1848-49-es magyar forradalom iránti elismerésből táplálkoztak. A helyi kezdeményezés a lebontással kapcsolatban nem talált megértésre a szebeni kormányzó-tanácsnál sem, amely Maniu Gyula elnöklete alatt 1920 tava64 A jegyzőkönyv az aradi múzeum birtokába került (1952); PINTÉR 127. 65 Hírlap 1936, V.23.