A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

ZOMBORI István: Adatok a Szeged-alsóvárosi Ferences kolostor 20. századi történetéhez (A Historia Domus alapján)

Iskolai évet a rendes, megszokott időben fejeztük be. A nyár legnagyobb eredménye a július 10-15.-én megtartott káptalan volt. A szegedi ferences családban nagy változásokat hozott. Elszólította a rendház főnö­két, a templom restaurátorát és alsóváros közel húsz esztendős plébánosát. P. Schneider Vencel házfőnök aug. 6.-án hagyta el a rendházunkat és átvette a máriagyűdi família vezetését. P. Szálai Szalvátor dr pedig Gyöngyösre kapott dispositiót. A tabula szerint a szegedi ház tagjai a köv. lettek: P. Návay Kapisztrán házfő­nök, P. Tóth Benjamin helyettes házfőnök, P. Guba Imre, P. Hangya Henrik, P. Kamarás Mihály, P. Kiss Cecil, P. Vándor Gottfrid és P. Köllő Adrián, testvérek: fr. Hódos Bartalusz, Bugyi Leovigild, Ágoston Ányos és Polacsek Leonardus. Isten szent nevében, a Szentlélek Úristen és az új házfőnök vezetésével aug. első napjaiban elindultunk az új, de mégis évszázados és évezredes úton, hogy megszeteljük önmagunkat és a reánk bízott 24000 krisztusi lelket. A házfőnökömtől kapott megbízatásnak eleget téve, a ferences, magyar és egyéni élet legnehezebb napjait megörökítve, azzal a szent reménnyel zárom be a sorokat, hogy az általam megírt, közel három esztendős történet legyen a szebb magyar jövő záloga és az Isten s igazság diadalának forrása. Szeged, 1947. máj 11. P. Vándor Gottfrid dr. P.F.M. Augusztus A Tabula rendelkezése értelmében e hó első napján érkeztem Szegedre. Mint a ház új főnöke és plébánosa írom ezentúl e rendház történetét. Mivel elődöm még egy hétig itt maradt, csak fokozatosan vettem át az ügyek irányítását. Bár öt évet töltöttem e Rendházban és sok helyi körülményt ismertem, mégis sok új dolog előtt állottam, melyben nem volt könnyű a tisztalátás és tárgyilagos megítélés. Másnap megérkezett P. Vikárius Benő atya személyében. 0 sokkal többet forgott a nép között és nagyon népszerű, úgy, hogy a szegediek igen örültek, hogy idehe­lyezték. A havi búcsú előkészületeiben már résztvettem. A meghívott falvakból so­kan jöttek a lelki része nagyon szépen sikerült. Minthogy azonban az új pénzt azon a héten vezették be, a nép rendkívül pénztelen s még a szentmiséket is naturáliákkal fizették. A búcsúebéden sok pap vett részt, élén dr. Halász Pál kano­nok, aki remek beszédben méltatta P. Vencel érdemeit. Majd a ház új főnöke bú­csúztatta P. Vencelt, megköszönve fáradságos munkáját és kiemelve nagy érde­mét, amiért a templomot gyönyörűen restaurálta. Reményének adott kifejezést, hogy alkotásainak sorát Gyűdön — új helyén csak gazdagítani fogja. A búcsún egyébként prédikáltak P. Vencel gyűdi házfőnök (ekkor búcsúzott el a hívektől), P.Grácián budai plébános, P. Henrik hittanár, zárdánknak tagja és P.Miksa esztergomi ferences gimn. tanár. 12-én megjött P. Köllő Adorján famíliánk legifjabb tagja. Most végezte a noviciátot. Egyébként 70 éves s két év múlva aranymisés áldozópap. Igen jó be­nyomást tett a fiatalokra munkakedvével és kemény, székely optimizmusával. Buzgó gyóntató és nagyon szeret prédikálni. A hívek máris megszerették.

Next

/
Thumbnails
Contents