A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

ZOMBORI István: Adatok a Szeged-alsóvárosi Ferences kolostor 20. századi történetéhez (A Historia Domus alapján)

talán nehézségét tárja elénk, amelynek részét képezte a háború pusztításai és nehézségei közepette kiürült kolostor élelemmel és a kiürült kassza pénzzel történő föltöltése. A pincébe semmi bor nem volt, még a misézésre sem. Ezekre a napokra esik az elinflálódott pengő felváltása az új forinttal, amely szintén számos nehézséget okozott a házfőnöknek. Külön kiemeli a ferences harmadrend újjászervezését és az egyéb egyházi egyesületek munkájának megújítását. Látható az a rendkívül aktív egyházi élet, amely Szegeden és környékén zajlott, s amely arra irányult, hogy a háborúban számos veszteséget szenvedett és testi-lelki sebekből vérző lakosságot a fásultságából fölrázzák és új célokat, értelmet adva segítsék az élet újraindításában. Külön figyelmet érdemel az a centrumszerep, amelyet a kolostor betöltött. Gyakran érkeznek egyházi vezetők, látogatók és külön örömükre szolgál, hogy a szegedi egyetem kiváló premontrei szerzetes professzorának, Hermann Egyednek számos alkalommal lehetőséget adhatnak misézésre és a templomban való föllépésre (ő korábban egyideig itt is lakott a kolostorban.)

9 Az 1946-os események kapcsán már megjelennek azok a konkrét támadások és üldözések, amelyek az egyházat érték, és amely Szegedre és ide a kolostorba is beszűrődik. Szeptemberben említi a Szent Gellért napi ünnepségeket, amelynek vendége volt Mindszenty József hercegprímás, Grősz József kalocsai érsek, Czapik Gyula egri érsek, továbbá a pannonhalmi főapát és a ferences tartományfőnök is. Ugyanakkor megjelenik az egyházüldözés is, hisz említi '46-ban, hogy Debrecenből páter Otthmárt hívták meg, akit ott bebörtönöztek és itt Szegeden is mindennap jelentkeznie kellett a rendőrségen. 1946 októberében elmondja, hogy Orosházán jártak lelkigyakorlatot tartani és ecseteli, hogy milyen nehéz körülmények között dolgoztak a Viharsarok kiábrándult nincstelen lakosai között. Egyáltalán nem tekinthető túlzásnak az a bejegyzése, amelyben azt mondja: „Mindazonáltal egyikünket se tartóztatták le". Hasonlóképpen, néhány sorral korábban utal a Kevermesen (Csanád vármegye) történtekre, amely a terület egyháztörténetében kiemelkedő szerepet kapott. Megjegyzi, hogy itt a pártpolitika, (nyilván óvatosságból nem említi a túlbuzgó kommunista párttitkár szerepét) és a lelkész tapintatlan eljárása is, közrejátszott abban, hogy sajátos helyzet alakult ki, amelynek eredményeként a püspök azt kérte: a ferences atyák vállalják át az ottani lelkipásztorkodást. Úgyszintén fontos szerepet töltöttek be a nép kulturális tevékenységre való mozgósításában. Külön énekkart szerveztek, nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek részére is, amelynek nagy sikere volt. Ugyanakkor az ennek kapcsán rendezett vacsora után megjegyzi, hogy sajnálatos módon tányérok, poharak, kanalak tűntek el, amely a közállapotokat jellemzi. 1946. decemberében, az év végét egyfajta összegzéssel zárja, a jóleső fáradság, de egyúttal az elismerést kiváltó munka érzésével és a sok negatív tapasztalat ellenére a legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy ismét béke van. Úgy gondoljuk, hogy ez a szegedi közállapotokra, részben politika és társadalomtörténetre egyaránt számos adalékot tartalmazó rész egyúttal arra is rámutat, 9 HERMANN Egyed 1998.