A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)

ADATTÁR, MÓDSZERTAN, RESTAURÁLÁS - TARNAI István: Visszaemlékezés 1956-ra

VISSZAEMLÉKEZÉS 1956-RA TARNAI ISTVÁN Sokszor felidéztem magamban már 56-os emlékeimet és régóta tervezem, hogy papírra vetem azokat, hiszen öregszenek, fogyatkoznak, lassan eltűnnek azok a nemzedékek, amelyeknek közük volt ötvenhat őszének történelem formáló napjaihoz. Legyen olvasható nyoma mindannak, amit átéltem, mert ahányan tanúi lehettünk a forradalomnak, annyi féle emléket őrzünk magunkban, s csak azok összessége tud hiteles képet adni ezekről a napokról. 1933-ban születtem az úgynevezett középosztályból. 1951-ben Gyulán érettségiztem és a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán folytattam tanulmányaimat. 1952-ben Dunaszentbenedeken, 1953-ban Sződligeten katonáskodtunk egyetemistaként egy-egy hónapot a nyári szünidődben és négy éven át tanultunk katonai ismereteket, ennélfogva értettünk a fegyverforgatáshoz. 1956 áprilisában szereztem jeles építészmérnöki diplomát és május elején jelentkeztem első munkahelyemen, Szegeden az ÉM. Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat tervező részlegében, a Victor Hugo utca 5. szám alatt. Október 1-én az ötvenhatban végzett évfolyamot (cca 180 fő) tiszti kiképzésre hívták be a Budaörsi úti volt Károly király laktanyába. Egy épületben helyezték el az egyetemi zászlóaljat, ahol tulajdonképpen magunk között voltunk, öt kemény egyetemi év alatt összeszokott közösségben. Nem gondoltuk, hogy egy hónapon belül Magyarország történelmének magaslatát fogjuk megélni. A forradalom előtti hétvégén eltávozást kaptunk és október 21-én, vasárnap este kellett visszatérnünk a laktanyába. Már érezni lehetett a levegőben a forradalom előszelét. A 23-i felvonulásról csak a rádióból értesültünk Este a laktanyánkból egy teherautónyi, felfegyverzett sorkatonát vezényeltek a Rádióhoz. Reggel — amikor csuklóra gyülekeztünk — tértek onnan vissza, és mesélték el az ott történteket. Arcuk szürke volt a puskaportól, ruháikba is beivódott annak jellegzetes, édeskés szaga. Felháborodva mesélték, hogy mentőautókon szállították az ávósokat a rádió megerősítéséhez a Polláck Mihály téri hátsó bejárathoz. November közepén magam is láttam itt egy nagy halom kék ávós tányérsapkát, amit ezek hagytak hátra, miután nem volt akkor már életbiztosítás ilyen sapkát viselni. Október 24-én délután orosz tüzérség vette körbe a laktanyánkat. A kerítés mentén 10 méterenként állították fel ágyúikat, csövüket az épületek felé irányítva. Ezzel egyidőben lefegyvereztek bennünket, a fegyverszobákból kiriordták a korábban nagy gonddal zsírtalanított és kifényezett, vadonatúj karabélyainkat. Körletünk ablaka a város felé nézett, így jól hallottuk a fegyverek zaját, és esténként láttuk a torkolattüzeket meg a becsapódások felvillanásait. Az alakuló téren lévő