A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)

ADATTÁR, MÓDSZERTAN, RESTAURÁLÁS - TEMESVÁRY Ferenc: Magyarországi fegyvergyűjtemények múltja és jelene. Eredmények és kudarcok a fegyverkatalógusok készítésének tükrében

nem kutatott anyagcsoportokat is leltárba venni. Sajnos a tárgyak leírásánál, különösen a kormeghatározásnál, szakkifejezéseknél olyan hibákat vétettek, amelyek még évtizedek múlva is hatásukat fogják éreztetni. Növelte a bajokat, hogy az utódoknál a leltárkönyvek (első számú okmány) címzése, a leltári számok előírt rendszere sok helyen nem következetes, s a leírások nem bizonyulnak elégségesnek a tárgyak felismeréséhez. A méretek pontatlanok, esetenként 5-10 centiméteres eltérést is mutatnak. Mondottakból adódik, hogy vannak olyan leltárkönyvek amelyek nem tudományos értékűek, s így a monográfiák és egyéb munkák számára téves információkat szolgáltatnak. A leltárba vett, de szakmailag leltározottnak nem mondható tárgyak mellett nagy a még mindég leltározatlan és a leltári szám nélküli anyag. A lekopott, vagy olvashatatlan számok főleg a mostoha raktári viszonyokra vezethetők vissza. Nyilvánvaló, hogy a revíziós időszakokban ezeket pótolni kellene, ami a hiánylisták elképesztő adatait lényegesen módosítanák. Tetézi a bajokat, ha egy tétel több darabból áll, de leltári számot csak egy darab kap. Előfordul, hogy a leltári számos darabot kikölcsönzik, s a raktárban maradó darabok hovatartozása kérdésessé válik. Meg kell szüntetni azt a gyakorlatot is, hogy egy összetartozó együttest több felé kölcsönözzenek ki. 1950-1955 között a gyűjtemények egy részét azért leltározták újra, hogy a leltárkönyvek hiányában felmérjék a tényleges helyzetet. Újra leltározást eredményezett a múzeumi anyag nagyarányú gyarapodása is, amely egy — egy múzeumon belül új osztályok fölállításához vezetett. A törzsleltár-könyvet fölváltották az új szempontok szerint kivitelezett, szakosított leltárkönyvek. Ezzel egy időben, meglehetősen sok hibával megtörtént a törzsanyag szétválasztása is. Sajnos a törzs számokat gyakran nem, vagy tévesen vezették át az élő leltárkönyvekbe, ugyanakkor az új számokat nem jegyezték be az eredeti naplókba. Tudatos hamisításnak ítélem meg azt a tevékenységet amikor a törzsnapló revíziós pecséttel el nem látott tételeire önkényesen ráírtak új számokat. így nagyon sok, helytörténeti szempontból is fontos információ „elveszett", vagyis az új leltárkönyv tudományos értéke csökkent. Az átleltározási folyamat hosszú ideig tartott, egyes gyűjteményekben még ma is tart. Ami a legnagyobb baj, hogy így lehetővé vált, sőt válik, hogy a törzsanyag még újra nem leltározott darabjai feltűnés nélkül idegen kézre kerülhetnek. A törzsgyűjteményben található tárgyak szakleltárakba való átsorolása is több odafigyelést igényelt volna. Csaknem mindennapos, hogy a régészeti gyűjteményekben található történeti, néprajzi, sőt iparművészeti gyűjteményekbe kívánkozó tárgy. Nem tudatosodott eléggé, hogy nem minden földből előkerült tárgy régészeti tárgy. Természetes, hogy az ismeretlen lelőhelyű szórványleletek, gyűjteményekből kikerült darabok, akár egy XIII. századi kard a történeti gyűjteménybe kerüljön, de ma még nincs ott a helye akkor, ha annak hiteles lelőhelyét ismerjük. Hasonlóakat lehetne elmondani a sarkantyúkról, zablákról, kengyelekről és más újabb kori hadászathoz köthető leletről.

25 A tervezett gyűjteményi katalógusok megírása és közkézre adása előtt indokolt lenne e szemszögből a gyűj25 Az elmúlt ötven évben több alkalommal módosították azt az időpontot, amikor a középkor végződik és az új kor kezdetét veszi. Sajátossága hazánknak, hogy itt még a kora újkor történetének je-