A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)

ADATTÁR, MÓDSZERTAN, RESTAURÁLÁS - TEMESVÁRY Ferenc: Magyarországi fegyvergyűjtemények múltja és jelene. Eredmények és kudarcok a fegyverkatalógusok készítésének tükrében

MAGYARORSZÁGI FEGYVERGYŰJTEMÉNYEK MÚLTJA ÉS JELENE Eredmények és kudarcok a fegyverkatalógusok készítésének tükrében TEMESVÁRY FERENC Elöljáróban szükségesnek látszik utalni arra, hogy e tanulmány írója több mint négy évtizedig volt a Magyar Nemzeti Múzeum (továbbiakban MNM) munkatársa, tíz évig az Újkori Osztály vezetője és több évtizeden át a magyarországi fegyvergyűjtemények országos szakfelügyelője. Nyugállományba, mint tudományos főmunkatárs és az 1996 augusztusában és októberében nyílt nemzeti-történetimillenniumi kiállítás koordinátora a kiállítás felállítását követően ment. Ezeknek ismeretében kért fel a Móra Ferenc Múzeum Történeti Osztályának vezetője, dr. Zombori István, hogy a magyarországi fegyvergyűjtemények múltjáról, fejlődésének főbb állomásairól, helyzetéről, a katalógus készítés megítéléséről, fogadtatásáról, előnyeiről és hátrányairól, kiadásának nehézségeiről és örömeiről írjam le gondolataimat. Abban a reményben teszek eleget a felkérésnek, hogy a nyomunkba lépők tisztább képet kapnak a katalógusok fontosságáról, elhivatottsággal fognak törekedni megtudni, hogy mennyi és milyen értékű fegyver, fegyvernek is minősülő és nem utolsó sorban a militaria körébe sorolható anyag lelhető fel hazánkban, elsősorban múzeumainkban és a fegyvergyűjtők népes táborában. Kifejezetten jelenségekről, helyenként jelentkező emberi mulasztásokról, az ezúttal vizsgált fegyver- és kapcsolódó gyűjtemények állapotáról, a raktározás, nyilvántartás, műtárgymozgás, hiánylisták stb. használhatóságáról, műtárgyainkat veszélyeztető tényezőkről szeretném tapasztalataimat megosztani. Az Őshazában és a Kárpát-medence területén folytatott régészeti ásatások, a magyarok tetteit és szokásait megörökítő történetírók nyomán, ha nem is teljes, de bizonyos elképzeléseink vannak a magyarok gazdagságáról és pompaszeretetéről. A honfoglalást követő Árpád-házi királyaink (1000-1301), az Anjou uralkodók (1308-1395), Zsigmond király (1387-1437), Hunyadi Mátyás (1458-1490) udvarába, az írott források nyomán, már lényegesen nagyobb betekintést kapunk.

1 Emlékeztetni kell arra a szomorú tényre, hogy az ország műkincseire az egyik legsúlyosabb csapást II. Lajos király (1516-1526) halála mérte, ugyanis az özvegy királyné a mohácsi katasztrófa után magával vitte Pozsonyba, majd Bécsbe a kincstárat is. A török elől menekített, évszádokon át felhalmozódott hatalmas kincsen 1527-ben Mária királyné és öccse, az 1526-ban trónra kerülő Ferdinánd ma1 JUHÁSZ LÁSZLÓ: Bécs magyar emlékei (Bécs 1972) c. munkájában a magyar királyok ajándékozási szokásaival magyarázza műkincseink elvándorlását: „így ürült ki pár évtized leforgása alatt Mátyás király budai könyvtára, így jutottak külföldre a híres corvinák. Ez a műkincseink elvándorlásának sajnálatos, de természetes útja volt." I. m. 36. p.