A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)

DÖMÖTÖR János: A Puszták Népe és a Tornyai Társaság

Takács Ferenc. A hat országban tett látogatásnak az ismeret- és tapasztalatszerzésen túl az országok közötti együttműködést is szolgáló fontosságáról tesz végezetül említést a szerző. Ebben a folyóiratszámban a természettudományt, közelebbről a gazdaságföldrajzot újra Bodnár Bertalan képviselte, az Alföldtudomány rovatban közzétett Vásárhely gyümölcstermelése című tanulmányában. Bevezetőben a gyümölcsnemesítés történeti áttekintését nyújtja a szerző. Ezután a gyümölcsnek mint tápláléknak az értékes alkotóelemeit (fehérje, zsír, szénhidrát) sorakoztatta táblázatba a publikáció. Ezután a kalória és a vitamintartalmak számszerűsítése következik. Majd felsorolja szerző Hódmezővásárhely területének gyümölcstermő határrészeit. Ezután az egyes gyümölcsök kar akteris ztikumait olvashatjuk. Kiemelte a tanulmány egyes gyümölcsfajták talaj-, fény- és vízigényét is. A növényvédelem legfontosabb teendői is belekerültek a tanulmányba. (Szerző némileg eltért a Társaság eredeti célkitűzésétől, és nem minden holdra, csak minden tanyaudvarra kíván évenként egy gyümölcsfát telepíttetni.) Érdekes összevetésre van lehetőség, ha az azonos témában az első évfolyam 2. számában (1946. dec.) Faragó Mihály tollából megjelent írással összevetjük Bodnár Bertalan publikációját. Utóbbi általánosabb történeti áttekintést nyújt, és részletezőbb adatokat épített be tanulmányába, elsősorban a gyümölcsök biológiai, táplálkozás-élettani értékét illetően. Kevésbé vette viszont figyelembe Bodnár Bertalan az értékesítés gyakorlati fontosságát. Szokolay Károly Puha kenyér című versében betegsége idején, himnikusan áhítozik a „címszereplő" után. Letűnt nyarakra című versében pedig bennsőséges hangvétellel idézi a gyermekkor ízeit. Az Alföldi Látóhatár című rovatban Kristó Nagy István Vidéki Színház című írása jelent meg. Bevezetőben a Nyári színkör (köznyelven Faszínház) épületéről ír szerző, a külsőt illetően elismerő, az elhanyagoltságot viszont elítélő sorokat. Ezt követi a közönség társadalmi helyzet szerinti elemzése, majd nevének említése nélkül dicséri Kristó Nagy az ifjú igazgató működését (Osváth Béláról van szó). A repertoár szintén elismerő szavakat érdemelt. Néhány színmű szerzőjét is megemlíti szerző. (Molière, Németh László, Tamási Áron) Ugyancsak olvashatunk arról is, hogy az ország első színészei is játszottak ezidőben Vásárhelyen (Somlay Arthur, Gobbi Hilda, Lehotay Árpád, Ajtay Andor). Az egész színház nagy játék szerző szerint, adósságostól, fővárosi színészestől, „igazi heroizmus és komoly művészi elszántság kétségbeejtő ripacskodással keveredik". (Kemény ítélet, de szerencsére a város művelődéstörténetében a ripacskodást nem őrzik meg az annalesek.) Végül szerző a sznobizmus kultúrateremtő és fenntartó áldásos hatásáról értekezik. Csomorkányi Pál (írói név, eredeti Simonka György) Juhász Gyula emlékek címen személyes, szegedi újságírói korszakából származó élményeit szedte csokorba. Ezek túlnyomó részben vendéglátó helyeken történt találkozások, amelyeket néhány Juhász Gyula verssel színesített a szerző. Galyasi Miklós ez alkalommal M. Horváth Antal fafaragó, népművész szobrairól írt ismertetést. Bevezetőjében általában elítéli szerző a harmincas években elindult pénzgyártó őstehetség divatot. Szerinte azonban M. Horváth Antal a Károlyi uradalom egykori ácsmestere nem a divat szülte áramlatban kezdte el faragásait, hanem belső késztetés eredményeként kerülnek ki keze alól egyre éret-