A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)

DÖMÖTÖR János: A Puszták Népe és a Tornyai Társaság

Csordás Nagy Dezső versében (Nincs hova mennem) a személyes sors sivársága és a haza szegénysége egyaránt hangot kapott. Mezőgazdaságunk iparosítása című, tulajdonképpen a Válasz májusi számában megjelent cikkre reflektál Jakobey István hozzászólása. Ebben rámutat arra, hogy mezőgazdaságunk meghatározó szektorában a szántóföldi növénytermesztésben is vannak lehetőségek. így például az átlagtermést jelentősen növelnünk kell ahhoz, hogy a nyugati államok e téren elért eredményeit megközehtsük. Felemelkedésünk feltételét a gépesítésben és a mezőgazdasági ipar fejlesztésében látja a szerző. Ezen belül a házi, a kis és a nagyüzem egyaránt hasznosan működhet a mezőgazdasági lakosság életfeltételeinek javításában. Fontosnak tartja Jakobey bizonyos mezőgazdasági termékek eddiginél intenzívebb feldolgozását. Ilyen lehetőségeket lát a toll, a seprűcirok, a szója termelésében, feldolgozásában. Szintén fontos feladatul határozza meg a műtrágyagyártás, a konzervipar és az illóolaj gyártás fellendítését. Sokat segíthetne mezőgazdaságunkon az is, ha energia ellátásába bekapcsolnák a szél, a termál- és a gázenergiát. Mindehhez a jól képzett szakemberek rendelkezésre állnak. Csak egy hiányzik a szerző szerint: a vállalkozó. Az akkor még Vásárhely közigazgatási határába tartozó, de Orosházához igen közeli Kardoskút tanyaközpont szülötte Kovai Lőrinc egy rövid tárcáját (A rozsda) közölte ez alkalommal a Puszták Népében. Egy mezőgazdasági munkás búzarozsda fertőzés miatt bekövetkezett halálát írja le Kovai, egyszerűen, drámaian és együttérzéssel. Darázs József Este a hegyen című tájleíró, panteisztikus verse után Borbíró Virgil: Város és művészet című vitairata következett. Az írást a szerző a Társaság 1947. május 2-i rendezvényén olvasta fel. A szerkesztőség külön bevezetőben közli, hogy publikálja ugyan az előadás szövegét, de egyidejűleg kinyilvánítja, hogy nem ért azzal egyet. A vita lényege: a Társaság hatalmas méretű központi szabadművelődési telepre jelentette be a város részéről igényét. Az építész államtitkár azonban palota helyett több kisebb, a dolgozók otthonaihoz közelebb fekvő, szerény művészházakat látna szívesen. Szerinte a sok kis létesítmény neveli majd ki azt az igényt, amelyre később fel lehet építeni a nagyobb kultúrházakat. (A szerkesztőség szerint Vásárhely ezen már túl van, hiszen 80 olvasókör szolgálja a kultúra ügyét, viszont nincs képtára, előadó- és hangversenyterme.) Két rövid vers (Flórián Tibor, Horváth Béla) után következik Dömötör János nekrológja, amelyet a rendkívül fiatalon (1922—1947) elhunyt Vöröss István költő temetésén mondott el. A költő életművének rövid áttekintése után végső búcsúzásul Vöröss egy színes tájleíró versét idézte. Ennek a természeti körforgás ihlette zárómondata: „Ki szól itt halálról, s ki föltámadásról". A következő írásban Szellem és élet — Egyéni vagy kollektív alkotás? Péczely Attila felújította a népdal keletkezése körül a Puszták Népében is kibontakozott vitát. (Marót Károly, Szeghy Endre) Ezúttal a saját kollektív alkotás melletti álláspontja erősítéséül egész oldalas idézettel Bartók Bélát is segítségül hívja. Ezután saját gyűjtői tapasztalatát ismerteti, kibővítve személyes élményekkel is a kollektivitás melletti érveit. Tölcséry István tanár-könyvtáros Könyvtáraink sorsa címmel nagyon aktuálisan, hiszen kb. egy éve állították fel az Országos Könyvtári Központot, a bibliothekák gondjait vette számba. Azonban nemcsak a vidéki könyvtárak és ol-