A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)
MAROSVÁRI Attila: A magyar cserkészet megindítása a nyugat-európai menekülttáborokban (1945-1947)
A MOZGALOM ÚJ VEZETŐI KARÁNAK LÉTREJÖTTE: A HONTALAN SASOK A mind anyagi, mind földrajzi tekintetben korlátozott működési feltételek mellett fel kell figyelnünk egy sajátos jelenségre is a cserkészet megszervezésének ebben a korai időszakában. Már az első pillanattól érzékelhető volt ugyanis egy finom, soha ki nem mondott, és soha érdemi konfrontációhoz nem vezető ellentét a mozgalom régi, az idősebb korosztályhoz tartozó vezetői, és a tényleges szervezőés csapatmunkát végző, a cserkészet vezetésében érdemi szerephez már az emigrációs körülmények között jutó fiatal vezetők között. Ennek a leheletnyi nézeteltérésnek nincsenek írásos nyomai, inkább a folyamatok mögöttes jeleiből juthatunk erre a következtetésre, ám kétségtelen, hogy a mozgalom jövője alakításában e finom generációs motivációnak meghatározó szerepe lett. Az otthoni szövetség régi vezetői közül alig néhányan vállaltak az emigrációs csapatok működtetésében feladatot. Akik erre vállalkoztak, nyilván a megváltozott körülmények között is azt és úgy tették, ahogyan otthon végezték munkájukat, alig véve tudomást arról, hogy minden megváltozott. Ugyanakkor 1947-re megjelent és a kényszerűség hatására jelentős tapasztalatra tett szert egy fiatal, dinamikus, az új körülmények új magyar cserkészetét megteremteni akaró generáció, amely elégtelennek érezve az addigi munka hatékonyságát, mind inkább teret követelt magának a vezetésben. A generációváltás igénye nyilvánvalóan egy irányváltás szükségességét is magában hordozta. Egy a mozgalmon belül 1947 nyár végén megszülető szerveződés, a Hontalan Sasok ennek az új irányvonalnak a kimunkálását tűzte zászlajára. Átláthatóbbá és következetesebbé kellett tenni az adminisztrációt, el kellett készíteni a szövetség életét meghatározó, a megváltozott körülményekhez alkalmazott szabályzatokat, rugalmasabbá és hatékonyabbá kellett tenni a vezetőképzést, meg kellett teremteni a cserkészsajtót és a magyar nyelv és kultúra megőrzését biztosító egyéb technikákat, el kellett érni a nemzetközi szövetség jóváhagyását és nem utolsó sorban fel kellett készülni az akkor már küszöbön álló kivándorlásra, amely nyilvánvalóan a szervezet számára is új működési koordinátákat jelölt ki. A kihívás előttük tehát legalább akkora volt, mint amekkora a magyarországi cserkészet régi nagy egyéniségei előtt volt az 1910-es, az 1920-as, majd az 1940-es évek elején. A magyar cserkészet immáron negyedik nagy sorsfordulója előtt állt, s a fiatal vezetők küldetése volt, hogy a számtalan lehetőség közül a legjobbat kiválasszák, s a magyarországi cserkészet értékeit és hagyományait megőrizve, de azokat az új mozgástér adottságaival összeegyeztetve új mozgalmat indítsanak el. A tét óriási volt, s a felelősség is. A Bodnár Gábor vezette Hontalan Sasok nem tértek ki a kihívás elöl. Akkori munkájuk, melynek ismertetése meghaladja jelen tanulmányunk kereteit, 160 egy mára már több mint fél évszázada eredményesen működő szervezetet alapozott meg. 160 Erről lásd részletesen: MAROSVÁRI. 2002. 41-75.
