A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)

MAROSVÁRI Attila: A magyar cserkészet megindítása a nyugat-európai menekülttáborokban (1945-1947)

pontos diagnózist: [...] az igazság az, hogy itt nem egy náci vagy nyilas és nem is egy reakciós, nyugatos emigráns, hanem egy mérhetetlenül és szívet tépően szerencsétlen és nyomorult néproncs sínylődik, a szellemi és fizikai nyomorúság mélyén. Egy földönfutó nép, amely döbbent fájdalommal kutatja a múltban bűnét, amelyre ilyen büntetés érdemeltetett, dermedt tehetetlenséggel révül a mára, amelynek keresztjei alatt roskadozik, és eszelős félelemmel néz maga és gyermekei jövője elé. Miért van itt? Azért, mert ide parancsolták mint katonát, kitelepítették mint hivatalnokot, gyárak, üzemek vagy intézmények alkalmazottait; azért, mert kergette a háború fergetege Bukovinától, Moldovától, a Kárpátaljától s Erdélytől kezdve egy dagadó folyamban az Alföldön, a Dunántúlon át; űzte katonai parancs, nógatták polgári hatósági rendeletek, hozta életösztöne és félelme ... magyar balsorsa. Mit keres itt? Miért nem megy haza? Azért, mert nem volt és nincs hova mennie. Mert tudja, hogy [...]„odahaza" a háza és földje, a műhelye már nem az övé, állása, hivatala, munkája, kenyere nem lesz; tisztességén ott van a nyugatosság szégyenfoltja, szabadsága, biztonsága elveszett... Ezek a rémült csoportok a múlt terhe, a jelen nyomorúsága és a jövő bizonytalansága között hányódva nem is máról holnapra, hanem óráról órára élnek f...].

24 Miként Nagy Sándor iménti soraiból is egyértelműen kitűnik, a menekültsors és a lágerélet nemcsak egzisztenciálisan, nem csupán fizikailag, de morálisan is megviselte az embereket. Különösen a gyermekes családokat állította nagy megpróbáltatás elé. Mivel a magyarok Ex-enemy-státuszúnak számítottak, nem részesültek az Egyesült Nemzetek által intézményesített segélyszervezet, az UNRRA adományaiban, így teljesen magukra voltak hagyatva. A Magyar Vöröskereszt mellett, melynek működése akadozott, elsősorban az emigrációban alakult segélyszervezetek voltak, amelyek szervező és karitatív munkájukkal enyhíteni igyekeztek a menekültélet nehézségein. Különösen azok a szervezetek tudtak eredményt elérni, amelyeket a megszállási övezet katonai parancsnokságai elismertek. Ilyen volt a Taubinger László által alapított Magyar Menekültügyi Bizottság, amely 1946 júniusától Hennyey Gusztáv irányításával egyfajta emigrációs csúcsszervvé vált, vagy az Ordódy Sándorné által vezetett müncheni székhelyű Magyar Segítő Szolgálat, amely a Nemzetközi Vöröskereszttel együttműködve élelmiszerrel, ruhaneművel, gyógyszerrel, szállással támogatta a rászorulókat.

25 A társadalmi szervezetek mellett a menekültek lelki és kulturális gondozásában megkülönböztetett helyet foglaltak el az egyházak. Már 1945 tavaszán Landshutban Meskó Lajos piarista szerzetes és Kótai Zoltán váci egyházmegyés pap vezetésével megkezdte működését egy kereső szolgálat, amely a családtagjaikat elvesztő menekülteket szolgálta információkkal, emellett angol-magyar szótárt állítottak össze a dípík részére, és segítették őket a megszálló hatóságok szerveinél történő ügyintézésben.

26 A kereső szolgálat mozgásterét és befolyását lényegesen megnövelte, amikor a Szentszék által felállított III. Vatikáni misszió vezetője, Carlo Chiarlo érsek 1946. január 18-án Kótai Zoltánt a Németországban és Ausztriában a háborús állapotok miatt élő magyar katolikusok legfőbb lelki ve24 Idézi: KOVÁCS, 1999. 40-41. 25 BORBÁNDI, 1985. 23., HENNYEY, 1992. 153-154. 26 III.l.ll. Beszámoló a Vatikáni misszió magyar delegátusának 1946. évben végzett munkájáról. 5-6., BOROVI, 2000. 68-73.