A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)

BERNÁTSKY Ferenc: Az 1920-as nemzetgyűlési választások Hódmezővásárhelyen

házról-házra történő összeírásra a polgármester engedélyt kért a belügyminisz­terhez írt 57. számú távirati felterjesztésében, de ezt a kérést a miniszter a 6996/1920. t.ü. számú belügyminiszteri táviratban megtiltotta. 19 A választói névjegyzékeket az összeírási biztosnak 2 példányban kellett elké­szíteni, majd május 24-27 között közszemlére tenni, hogy az esetleg kimaradtak ezen idő alatt felvételüket kérhessék a választók közé. A felszólamlási idő alatt je­lentkezőkről pótnévjegyzéket kellett készíteni, szintén két példányba. Az így elké­szített névjegyzékeket és pótnévjegyzékeket a választási bizottságok szavazókö­rönként átvizsgálták, majd az esetleg választójoggal nem rendelkezők törlése után, jóváhagyták. Az összeírási biztosok ezután a szavazásra jogosultak számára szavazóigazolványt állítottak ki, ami a szavazáskor a választó személyazonossá­gának ellenőrzésére szolgált. A I. választókerület választási bizottsága által jóváhagyott választói névjegy­zékek és pótnévjegyzékek szavazókörönkénti bontásban: i Szavazókör központja 20 A május 17-21 A május 24-27 Szavazásra közötti összeírás közötti pótösszeírás jogosultak eredménye 21 eredménye 22 szama Belterület Mária Valéria u. áll. isk. 1.150 134 1.284 Damjanich u. áll. isk. 603 200 803 Nagy Sándor u. ref. isk. 561 157 718 Kállay u. ref. isk. 540 129 669 Nyár u. áll. isk. 327 187 514 Összesen: 3.181 807 3.988 Külterület Hatrongyosi áll. isk. 465 123 588 Csókási áll. isk. 777 8 785 Mátyáshalmi áll. isk. 601 33 634 Kutasi (Orovecz) áll. isk. 391 61 452 Öthalmi áll. isk. 519 86 605 Kenyereparti áll. isk. 292 29 321 Tegehalmi áll. isk. 378 20 398 Összesen: 3.423 360 3.783 1 ÖSSZESEN (bt. és kt.) 6.604 1.167 7.771 19 CSML HL Hmvh. v. Kp.-i Vál. ir. 8/1920.1. v.b. 20 CSML HL Hmvh. v. Kp.-i Vál. ir. 9/1920.1. v.b. A táblázatban szereplő rövidítések magyarázata: áll. isk. = állami elemi népiskola, ref. isk. = református elemi népiskola, kat. isk. = katolikus elemi népiskola. 21 CSML HL Hmvh. v. Kp.-i Vál. ir. 14/1920. I. v.b. 22 Uo. 23 CSML HL Hmvh. v. Kp.-i Vál. jgyk.-i 31/1920. I. v.b.

Next

/
Thumbnails
Contents